Keresés:     2017 április 23. vasárnap
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14













Euroliga Final Four 2009



   Harmadszor is: Szpartak!2009-04-05 14:43:00  

Csak az első negyedben volt esélye a rendezőnek az Euroliga FINAL4-ban. A Szpartak Moszkva érvényre juttatta nagyobb tudását, megszerezve egymás után harmadszor is az Euroliga elsőséget.

Szpartak Moszkva - Halcon Avenida 85-70

Salamanca, 6000 néző   




A nagy döntő izgalmas, látványos mérkőzést hozott. A Szpartak sztárjainak nem remegett meg a keze a pokoli hangulatban, és a pszichikai hadviselésben is felül kerekedtek. Mosollyal az arcukon, az ellenfélnek egy-egy mondattal odapiszkálva kosarazták végig a 40 percet. Megszolgálták a pénzüket! A szurkolói által hajtott Salamanca mindent megtett a győzelemért, de végül meg kellett hajolniuk a nagyobb tudás előtt.




   Felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak2009-04-05 14:30:00  

Székely Norbert mosolyogva érkezett a sajtótájékoztatóra. Kijárt ez neki, ahogyan a lányoknak is azért, hogy megajándékozták szurkolóinkat egy felejthetetlen élménnyel.  

Székely Norbert: Úgy jöttünk ide, hogy minden meccset meg akarunk nyerni. Ez a mentalitás jellemzett minket a szezon során is, és többek között ezért is juthattunk el idáig. A pénteki elődöntőhöz képes ma nem voltak reális győzelmi esélyeink, a mérkőzés során kiütközött a különbség. Nagyon büszkének kell azonban lennünk magunkra, és meg kell becsülnünk ezt a negyedik helyet. Salamanca, az Euroliga csúcs eseménye maga volt a mennyország csapatunknak!


Sajnos nem voltunk a legjobb formában, de a továbblépéshez igen értékes tapasztalatokat gyűjtöttünk. Nagy kihívás volt fiatal csapatunknak a FINAL4, és bízom benne, hogy leszünk még itt.


A város, a szervezés nagy hatással volt ránk. Külön köszönjük a salamancai szurkolók támogatását, remekül éreztük magunkat az elmúlt pár napban!


A minket elkísérő, és az értünk otthonról szorító szurkolóknak nem lehet elégszer megköszönni a biztatásukat. Örülök, hogy itt voltak velünk ezen az ünnepen! Ez a siker közös, együtt értük el!"





   Gundars Vetra: Komolyan vettük a Sopront!2009-04-05 14:27:00  

Egy elégedett edző, Gundars Vetra, és egy fiatal kora ellenére már vérbeli profi, Sandrine Gruda állt rendelkezésünkre a kisdöntő után.  

Gundars Vetra: A Szpartak ellen kisebb rotációt használtam, mely utólag nézve talán hiba volt. Kielemeztük a pénteki mérkőzést, melyen úgy vélem egy szintén nagyon jó csapattól kaptunk ki. Akkor sem játszottunk rosszul, de apró hibákat elkövettünk, melyeket igyekeztünk mára kijavítani.


Ez a bronzmérkőzés nagyon fontos számunkra! Láthatóan élveztük a játékot, és megmutattuk milyen erősek is vagyunk. A Sopron egy fiatal, hajtós együttes, melyet csak úgy lehet legyőzni, ha 100 százalékkal koncentrálsz ellenük. Ezt mi ma megtettük, komolyan véve az összecsapást. Gratulálok ellenfelünknek, megérdemelten voltak itt a FINAL4ban!


Sandrine Gruda: Elégedettek lehetünk a mai teljesítményünkkel! Örülök, hogy győzelemmel zártuk a négyes döntőt, még akkor is, ha ez nem az aranyat, hanem a bronzérmet hozta meg számunkra.





   Honti Kata: "Sokat tanultunk itt, Salamancában!"2009-04-05 14:18:00  

Honti Kata arcán a fáradtság és a csalódottság jelei mutatkoztak a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.   

Honti Kata: A mai mérkőzésről nem tudok sok jót mondani. Nagyon nehéz és kellemetlen volt a Jekatyerinburg sztárjai ellen játszani. Sajnálom, hogy nem sikerült többet kihozni a mai mérkőzésből.


Felejthetetlen napokat élünk, remélem hogy nem ez volt az utolsó FINAL4 részvételünk! A formánk nem volt a legjobb, de küzdöttünk becsülettel, úgy gondolom ebből a szemszögből elégedettek lehetünk magunkkal. Ez az egyedi légkör is rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, kicsit megilletődöttek voltunk. Ez fiatalságunkból fakad.


Nagyon hasznosak voltak a lejátszott mérkőzések, amiket szeretnénk a jövőben hasznosítani. Legfőképpen azt kell elsajátítanunk, hogy határozottabban lépjünk pályára. A mai meccsen is duzzadt ellenfelünk az önbizalomtól, látszott rajtuk, hogy mit akarnak, és azt véghez is viszik.


A hangulat leírhatatlan volt a városban és a csarnokban egyaránt. A rendkívül barátságos helyiek a mi szurkolóinkkal karöltve olyan közeget teremtettek, hogy szinte otthon éreztük magunkat. Mindenkinek nagy köszönet, aki bízott bennünk, és kitartóan támogatott!





   A negyedik helyért is járt a vastaps!2009-04-05 13:37:00  

Az Euroliga FINAL4 bronzmérkőzésén nem volt esélyünk a világsztárok egész sorát foglalkoztató Jekatyerinburg ellen, amely komolyan vette a mérkőzést, és magabiztos győzelmet aratott.

UMMC Jekatyerinburg - MKB-EUROLEASING SOPRON 80-56 (18-9, 19-13, 24-17, 19-17)

Salamanca, 4000 néző  


UMMC: Pondexter 13/3, Nolan 3/3, Bibrzycka 11/9, Gruda 16, Stepanova 6 Cs.: Jones 18, Abrosimova 5/3, Taylor 4, Leuchanka 4, Rakhmatulina -

MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 8/3, Honti 8, Holt 12/3, Milovanovic 12/6, Horti 9/3 Cs.: Horváth Zs. -, Krivacevic 2, Eördögh 5/3

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 27/54 50% ill. 12/35 34%

3-pontos dobószázalék: 6/16 38% ill. 5/16 31%

Büntető dobószázalék: 8/14 57% ill. 17/24 71%

Lepattanó: 43 (Gruda 14) ill. 30 (Holt 7)

Gólpassz: 20 (Bibrzycka 5) ill. 11 (Macleod 4)

Szerzett labda: 13 ill. 2

Eladott labda: 10 ill. 17

Személyi hiba: 18 ill. 13

A TV közvetítések miatt korán kezdtük a FINAL4 záró napját. A csapatnál jó hangulat uralkodott, és reggel ünnepeltünk is egy kicsit. Másodedzőnk, Kellerné Seres Éva születésnapja alkalmából hangzott fel a stáb és a játékosok előadásában Halász Judit örökérvényű köszöntője.

Sajnos játékvezetőnek ismét megkaptuk az olasz Reattot, akit az elődöntő után nem zártunk a szívünkbe. A soproni és a jekatyerinburgi szurkolók hangpárbajába időnként beszálltak a velünk szimpatizáló salamancaiak is, de a telt ház a bronzmeccsre még nem jött össze.

A mérkőzés első támadása kosarat hozott. Sandrine Gruda értékesítette a javára megítélt büntetőket. Amber egy hajszálpontos triplával válaszolt! Kihagyott dobásokat hozott a folytatás, a 3. perc végén Kata büntetőivel ismét mi vezettünk, de csak Gruda tempójáig. Ez volt az oroszok első találata a mezőnyből. A lepattanók megszerzése elég nehéz feladat volt a Stepanova-Gruda ikertornyok mellett, de álltuk a sarat. Nolan egy óriási lépéshibából indulva 5 pontra növelte a különbséget (6. perc 12-7). A védekezésünk jól működött, de támadásban nehezen tudtunk helyet találni a palánk alatt, a távoli dobásaink pedig egyelőre nem ültek. A negyed végére el is léptek tőlünk a több, mint 20 szoros költségvetéssel dolgozó uráliak (18-9).

Zónával operáltunk a második 10 perc kezdetén, de Gruda túl nagy falat volt centereinknek. Székely Nobert a 13. percben kikérte első idejét (22-11). A dörzsölt olasz spori ma is kitett magáért a „rutinos” megmozdulásaival. Mi is tettünk persze a különbség növekedéséért, többek között a péntekről átmentett rossz büntetőzésünkkel. Igaz, nem nagyon kerültünk tiszta dobóhelyzetbe Stepanováék szorításában (16. perc 29-13). Érkezett is az újabb időkérésünk, miközben a helyiek kabalafigurája sapkákkal ajándékozta meg a lelátón helyet foglalókat. Edó triplája hosszú kosárnélküli szakaszunkat zárta le a 17. percben. Jeca trojkája után Gundars Vetra intette magához tanítványait.

A szünet után a soproni szurkolók okoztak nagy boldogságot a döntőre készülő helyieknek a Viva Espana! eléneklésével. Bibrzycka tartott három pontos bemutatót, 20 pontra növelve a különbséget (47-27). Megkínáltak minket egy sportszerűtlen hibával is, melyet Székely Norbert nem hagyott szó nélkül a zsűriasztalnál. Ma is becsülettel küzdöttünk, de nem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel, mely ígéretéhez híven nagy koncentráltsággal játszott. Nem volt üres beszéd, hogy igenis kell nekik az érem. A 29. percben Jeca lőtte át az orosz várat (56-37). Az orosz időkérés alatt a nyári Európa Bajnokság kabalafigurája, a Nyuszi-lány táncában gyönyörködhetett a publikum.

Ellenfelünk erejét mutatja, hogy a lett válogatott erőssége Leuchanka még csak most lépett pályára. Kicsit kezdtük a kedvünket is veszteni, melyre Székely Norbert időkéréssel reagált (33. perc 69-41). A 37. percben 30 pont fölé nőtt a különbség (76-44). Szurkolóink ma is fantasztikusan voltak, az utolsó percben, eredménytől függetlenül ünnepelték lányainkat, akik óriási tettet vittek véghez azzal, hogy bejutottak Európa négy legjobb együttese közé!





   Történelmi tettre készül a Szpartak2009-04-04 20:32:00  

Az elődöntőben a két orosz óriás ütközetét ezúttal a moszkvai Szpartak nyerte. Érthetően csalódott jekatyerinburgi és az örömtől kicsattanó moszkvai szavakat hallhattunk a főszereplőktől.  

Gundars Vetre (Jekatyerinburg): Csalódottságom azt hiszem érthető. Alaposan felkészültünk a találkozóra, de Taurasival nem bírtunk. A szünetet követően nagyobb őrizetet kapott, de láthattátok, milyen kosarakat szerzett. Ezekre nincs ellenszer. Csak a második negyedben kontrolláltuk a mérkőzést, mely ezen a szinten kevés. Külön fáj, hogy rengetegen voltak velünk Jekatyerinburgból, de nem tudtunk nekik örömet szerezni. Harcolni fogunk a harmadik helyért!


Agnieszka Bibrzycka (Jekatyerinburg): Apró dolgok döntöttek a mérkőzésen. A végjátékban több ziccert hibáztunk, mely megbosszulta magát. Úgy érzem a színvonallal nem volt gond, aki megtekintette a mérkőzést, biztosan jól szórakozott. Ezúttal mi hagytuk el vesztesen a parkettet.


Rátgéber László (Szpartak Moszkva): Fontos mérkőzést játszottunk, de a legfontosabb még csak most következik. Szeretnénk történelmet írni, és egymást követő harmadik évben is elhódítani a trófeát. Szövetségi kapitányként büszke voltam a soproniakra is, akik semleges pályán biztosan győztek volna.


Diana Taurasi (Szpartak Moszkva): Miután vesztettünk ellenük az Orosz Kupában, nagyon koncentráltunk erre a mérkőzésre. Hatalmas mérkőzés volt, olyan, amire egy játékos az egész szezon során vár. Az Euroliga személy szerint nekem nagyon fontos, a csúcsot jelenti, melyért mindent beleadok! Hogyan bírtam így erővel? Egyszerűen képtelen vagyok elfáradni egy ilyen mérkőzésen. Örökké tudnék játszani!





   Előttünk a jövő!2009-04-04 14:56:00  

A péntek esti kimerítő csata után a szombat elsősorban a felfrissülésről, az aktív pihenésről szólt.  

A tegnap esti vereség nyomai a kisírt szemeken még ma reggel is látszódtak, de a szikrázó napsütés megtette jótékony hatását, az arcok hamar mosolyra fakadtak. Segített persze a rengeteg gratuláció is, melyet a jelen lévő szakma képviselőitől kaptunk. Ahogy fogalmaztak, a jövő a mienk, és ez a FINAL4 remek alkalom fiatal csapatunknak a tapasztalatszerzésre.


Délelőtt 10 órakor városnézésre indultunk a velünk egy hotelben elszállásolt moszkvai stáb egy részével. A helyiek nyugodtságára, rugalmasságára és pozitív beállítottságára jellemző momentum volt, hogy az elkésett idegenvezető helyére tolmácsunk gondolkodás nélkül beugrott. A megbízott idegenvezető egy jó óra múlva mosolygósan csatlakozott csoportunkhoz. Egyhangúlag megegyeztünk, hogy a mi stresszes életmódunktól teljesen szokatlan életvitelt könnyen meg lehetne szokni. A tegnapi mérkőzéseken is sugárzott a nézőtérről a pozitív energia, a spanyol emberek láthatóan szórakozni, és nem a feszültséget levezetni járnak a kosárlabda találkozókra. Sehol Európában nem találkoztunk még ilyen szimpatikus, sportszerű és lelkes közönséggel! Jó példa erre, hogy a mérkőzést követően vastaps közepette 6000 salamancai torokból zúgott a "Sopron! Sopron! Sopron!"


A jekatyerinburgi tábor is megér egy-két gondolatot. A közel 300 főt számláló narancssárgába öltözött csoport végig énekelte a Szpartak elleni rangadót, igaz a mi összecsapásunk már nem érdekelte őket. Az ingyenes (!) utazásért - a repülőtől kezdve a szálláson, és ellátáson át mindent fizetett nekik az uráli klub - tették a dolgukat, szurkoltak, majd vélhetően bevetették magukat az éjszakába.


Ha már a szurkolóknál tartunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a közel 100 főnyi soproni seregnek, akik sportszerű, kitartó buzdításukkal a helyiek szimpátiáját is hamar elnyerték. A mérkőzést követő megható ünneplés is bizonyította, egy igazi közösség, egy nagy család formálódott Sopronban!


Visszakanyarodva a szombati naphoz. A városnézés során végigjártuk a varázslatos műemlékekkel teli fás utcákat, tereket, melyek hangulata magával ragadó. Egy kis vásárlásra is futotta az időből, majd az ebéd után a lányok boldogan választották a kényelmes ágyakat. Kellett is a pihenés, hiszen holnapra is kell az erő. Azért ez a nap sem marad edzés nélkül. 17 óra után egy órás átmozgatást vezényel a lányoknak, a Jekatyerinburg tegnapi mérkőzését már kielemző Székely Norbert, melyen a vasárnap 11 órakor kezdődő bronzmérkőzés kerül fókuszba. A lányok fogadkoznak, megpróbáljuk a lehetetlent!





   Így látták ők2009-04-04 02:22:00  

A két edző mellett Amber Holt és Donette Snow nyilatkozott weblapunknak a péntek késő esti elődöntőről.  

Székely Norbert: Először is gratulálok ellenfelünknek! A mai napon a hazai pálya előnyét is élvező Salamanca leginkább a lepattanóért folytatott harcban vert meg minket. Ezen a téren már az elején nagy hátrányba kerültünk, melyet nem tudtunk ellensúlyozni. A lányok becsülettel küzdöttek a lefújásig, de sajnos sok könnyű ziccert vétettünk. Ebben minden bizonnyal közrejátszott ez az egészen egyedi, magával ragadó légkör is. Szurkolóink fantasztikusak voltak, köszönjük, hogy távol hazánktól is támaszt nyújtottak nekünk! Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idáig eljutottunk! Ez a pár nap, a sok-sok elismerő szó újabb erőt ad nekünk a további munkákhoz, és egyben visszacsatolást, hogy jó úton járunk. Bízom benne, hogy vasárnap is megmutatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket.


Amber Holt: Az elején bátortalanok voltunk, félve jöttünk ki a parkettre. A szívünk ugyan a helyén volt, de az otthon játszó Salamancát nem tudtuk megállítani.


Jose Igbacio Hernandez: Ez egy nagyon fontos győzelem volt, de még nem a legfontosabb! Nagyon boldogok vagyunk, és egyúttal gratulálnék a soproniaknak, akik ma is megmutatták, hogy kiváló munkát végeznek.


Donette Snow: Óriási győzelmet arattunk! Az utóbbi időben kicsit magunk alatt voltunk, de ma igazi csapatként játszottunk, és ez hozta meg a sikert! Fantasztikus szurkolóink előtt egyszerűen nem veszíthettünk! Bízom a hasonló folytatásban!





   Felemésztett minket a pokol tüze2009-04-03 22:01:00  

A FINAL4 elődöntőjében bátortalanul kezdtük a mérkőzést a félelmetesen pokoli hangulatban, mely alapvetően meghatározta a játék képét. A végletekig küzdöttünk ugyan, de elmaradt a meglepetés, így vasárnap a bronzéremért lépünk pályára a Jekatyerinburg ellen.

Halcon Avenida - MKB-EUROLEASING SOPRON 85-78 (21-14, 20-21, 20-18, 24-25)

Salamanca, 6000 néző   


Halcon Avenida: Dominguez 8/3, Basko 10, De Mondt 3/3, Willingham 20, Snow 17 Cs.: Sanchez 11/6, Stampalija 14, Rovira 2

MKB-EUROLEASING SOPRON: Macleod 13/6, Honti 13/6, Holt 21/9, Milovanovic 2, Horti 5 Cs.: Horváth Zs. 3/3, Krivacevic 9, Eördögh 12/6

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 28/45 62% ill. 15/37 41%

3-pontos dobószázalék: 4/13 31% ill. 10/23 44%

Büntető dobószázalék: 17/25 68% ill. 18/26 69%

Lepattanó: 38 (Snow 18) ill. 30 (Horti 13)

Gólpassz: 16 (Willingham 5) ill. 15 (Macleod 4)

Szerzett labda: 5 ill. 6

Eladott labda: 14 ill. 13

Személyi hiba: 21 ill. 15

Már az orosz elődöntő után hangolni kezdett a két szurkolótábor. Fantasztikus látvány volt az aréna! Lelkes szurkolóink igyekeztek felvenni a versenyt a hírüknek megfelelően óriási hangzavart produkáló hazaiakkal.

Az első kosarat mindenesetre mi szereztük, mégpedig az első támadásunkból. Dodi pontos bejátszását váltotta pontokra Jeca. Innen 5 spanyol pont következett, és máris a hazaiak vezettek (2. perc 5-2). Leírhatatlan hangulatot teremtettek a kéz mezbe, sálakba öltözött salamancai szimpatizánsok, csak úgy forrt a levegő. Mentek is előre megállíthatatlanul a hazaiak, és megléptek 6 ponttal (4. perc 10-4). Miután a sima ziccereink is kiperdültek a felettébb kemény gyűrűből, nem meglepő, hogy pillanatok alatt két számjegyűre nőtt a különbség (6. perc 15-5). Székely Norbert élt is az időkérés adta lehetőséggel. Cseréltünk is. Horváth Zsuzsi váltotta Kathleent, a karmesteri pálcát pedig Kata vette át. Védekezésben pedig a szezon során oly sokszor hatásosnak bizonyuló zónára álltunk át. Zsuzsi első dobása azonnal ült is, ráadásul a tripla vonal mögül. Kata ellen elkövetett személyi hiba után a spanyolok is kikérték első idejüket. Vélhetően a zóna ellen próbáltak meg valamit kifundálni (9. perc 16-10). Amber is beszórt egy trojkát, mellyel 2 pontra jöttünk vissza (10. perc 16-14)! Sajnos De Mondt tartogatott még egy hárompontost a negyed végére (1. negyed 21-14).

Megint azok a fránya ziccerek! Amit mi kihagytunk, azt a túloldalon bedobták. A hátrányunk így ismét növekedett. Edó szerencsére itt is megmutatta, hogy a keze aranyat ér (12. perc 23-27). A lepattanózás terén rendre alul maradtunk, második esélyt adva ellenfelünknek. Eléggé hullámzott a mérkőzés, mely az első negyedben összeszedett hátrány miatt sajnos azt is jelentette, hogy amikor felzárkóztunk, újra növekedni kezdett a távolság. Biztató volt ugyanakkor, hogy nem estünk össze, keményen harcoltunk (16. percben 31-25). Sanchez triplája után így is újra két számjegyű különbséget jegyezhettünk fel a hazaiak javára (17. perc 38-27). Sanchez kapta el nagyon a fonalat, és emberrel a nyakán is célba juttatta a három pontost (18. perc 41-29). Két gyors támadással 10 pont alá jöttünk. Egy támadásra maradt idő a szünetig, mely a hazaiakat illette. Szépen kivédekeztük és az ellentámadásból Kathleen pontos tempót dobott (Félidő 41-35).

Két center szerezte a második félidő első találatait. Nálunk Dodi a palánk alól, a túloldalon Stampalija középtávolról talált be. Amber megállíthatatlanul termelte a pontokat! Ezúttal egy triplát helyezett el a gyűrűben, megszerezve 18. pontját (43-40). Az első félidőben halványabb Dodi is felzárkózott mellé pontszerzésben, és végre lepattanóink is voltak! Székely Norbert vezetőedzőnk a portugál bíróval nem volt kibékülve, de szavai nem találtak nyitott fülekre. Sajnos Jeca az MK döntő elleni formáját hozta, szinte nem lehetett a pályán tartani. Pontjai, kreatív megmozdulásai rettentően hiányoztak a pályáról (25. perc 51-46). A koreográfia nem változott. Amint felküzdöttük magunkat, újra megnőtt a távolság (26. perc 55-46). Nagyon kellett Kathleen távoli bombája a 27. percben (55-50). Ausztrál irányítónk a center posztról is eredményes volt, mellyel ismét a bűvös 3 pontra kapaszkodtunk fel (29. perc 55-52. Az áttörés azonban csak nem akart összejönni. Sőt a kimaradt ziccereinkre kosarakkal, pontosabban büntetőkkel válaszoltak a kék mezesek, így 8 pontos hátrányból várhattuk az utolsó negyedet (61-53).

Stampalija ejtésével ismét 10 volt közte (31. perc 63-53). Jeca újra pályára került, de le kellett cserélni. Ez legnagyobb bánatunkra nem az ő napja volt. Székely Norbert időt kért. Egyre csak fogyott az idő, míg a különbség nemhogy csökkent volna, még nőtt is (33. perc 65-53). Nem adtuk azonban fel! Tina vetette észre magát ügyes megmozdulásokkal (34. perc 65-57). Dominguez egy tiszta triplával robbantotta fel a csarnokot, és verte vissza az éledő reményeinket (35. perc 68-57). Két perccel a vége előtt ellenfelünk folyamodott időkéréshez, a különbség számukra több mint megnyugtató volt (74-62). Bevetettük a letámadást is, közelebb is értünk (40. perc 81-75), de a rutinos vendéglátóink nem engedték már ki kezükből a győzelmet, ami spanyol fiesztát eredményezett. Kijutott azonban a vastapsból fiatal csapatunknak is, mely nem adta olcsón a bőrét az esélyesebb rendezővel szemben. A rendkívül szimpatikus helyiek majd egy percig kibálták kórusban csapatunk nevét, kifejezve elismerésüket.

Vasárnap a Jekatyerinburg ellen még nehezebb feladat következik. 11 órától a bronzéremért lépünk pályára!





   Taurasi eldöntötte!2009-04-03 20:17:00  

A salamancai FINAL4 nyitó mérkőzésén a két orosz űrcsapat, a Szpartak Moszkva és a UMMC Jekatyerinburg csapott össze. A Szpartak sztárja, Taurasi megoldhatatlan feladat elé állította a Jekatyerinburgot.

Szpartak Moszkva - UMMC Jekatyerinburg 83-74 (21-17, 23-24, 20-17, 19-16)

Salamanca, 5500 néző  


Szpartak Moszkva: Bird 17/3, Taurasi 33/18, Karpunina -, Jackson 11/9, Fowles 14 Cs.: Miller -, Osipova -, Schegoleva 8

UMMC Jekatyerinburg: Nolan 13/6, Pondexter 10/3, Bibrzycka 23/6, Gruda 12, Stepanova 4 Cs.: Taylor 7, Jones 5

Statisztika

2-pontos dobószázalék: 20/39 51% ill. 20/43 47%

3-pontos dobószázalék: 10/20 50% ill. 5/15 33%

Büntető dobószázalék: 13/13 100% ill. 19/26 83%

Lepattanó: 33 (Fowles 9) ill. 29 (Pondexter, Gruda8-8)

Gólpassz: 15 (Taurasi 5) ill. 7 (Gruda 3)

Szerzett labda: 7 ill. 6

Eladott labda: 10 ill .12

Személyi hiba: 17 ill. 17

A várakozásoknak megfelelően nagy csatát, az egyéni képességekre épülő játékot hozott a két orosz élcsapat ütközete. Egyik edző sem cserélt sokat, a sztárokra bízva a mérkőzés eldöntését. Ebből a Szpartak került ki győztesen, ahol Diana Taurasi egészen zseniális produkciót nyújtva belőtte csapatát a vasárnapi nagydöntőbe.





   A várva várt nap!2009-04-03 18:34:00  

Napsütéses péntek reggelre ébredt csapatunk, és bíztunk benne, hogy ezzel egy ragyogó nap veszi kezdetét számunkra.  

A bámulatos svédasztalos reggeli elfogyasztását követően az ultramodern Sanchez Paraiso felé vettük az irányt. Török Zoltán ügyvezetőnk egy kisebb láda eperrel lepte meg a lányokat, akik jókedvűen falatoztak. Még elcsíptük a Jekatyerinburg edzésének utolsó mozzanatait. aA kedves Urál menti város reprezentásain félelmetes önbizalom uralkodott.


Az edzés az Euroliga meccs napokhoz hasonló koreográfia szerint zajlott, ezúttal már a térdét fájlaló Amber Holttal a fedélzeten. A hagyományos edzés végi félpályás dobóversenyt Jeca nyerte egy tökéletesen kivitelezett dobással. Járt is érte a taps, miközben a csarnokban jelen lévő FIBA munkatársak arról beszélgettek, hogy fiatalságunk ellenére sem látják rajtunk a nyomás jeleit.


A délelőtti mozgás után a lányoknak a megérdemelt ebéd és csendespihenő jutott, míg küldöttségünk másik része a FIBA által rendezett baráti ebédre, illetve a Polgármester fogadására volt hivatalos. A lenyűgöző teremben nemcsak a Polgármester, hanem a Spanyol Kosárlabda Szövetség elnöke, és a FIBA vezetője is beszédet tartott, kiemelve, hogy az elkövetkező napok a női kosárlabdázás ünnepét kell, hogy hozzák. A fogadás végén Török Zoltán ügyvezetőnk egy, a városunkat bemutató könyvvel köszöntötte Salamanca legfőbb emberét.


A csarnoknál közben gyülekeztek a szurkolók, így a közel 100 főnyi soproni tábor is már hangos énekléssel melegített. Az első elődöntőre majdnem megtelt a csarnok, mely kék-piros-narancsárga-sárga színekben pompázott a szurkolói hovatartozásnak megfelelően. A gigászok csatáján űrkosárlabdára volt kilátás, de mi fejben már az esti mérkőzésen voltunk, ahol csapatunkra a fanatikus szurkolói által támogatott Salamanca várt. Izgalmas este elébe néztünk!





   Gundars Vetra: Nyerni jöttünk!2009-04-03 12:51:00  

Az esti elődöntőnk előtt a két orosz óriás, a Szpartak Moszkva és a Jekatyerinburg csap össze. A két gárda az egész szezon során ádáz csatát vív egymással, és vélhetően ez most sem lesz másként. A Jeka edzője, Gundars Vetra a péntek délelőtti edzés előtt állt mikrofonunk elé.  


- Mit vár a Szpartak elleni elődöntőtől annak tükrében, hogy az Orosz Kupát Önök nyerték?


- Minden bizonnyal kiélezett mérkőzés lesz! A szezon során már többször találkoztunk, és mindegyik mérkőzés gigászi küzdelmet hozott. A célunk azonban a győzelem! Nem is lehet más, hiszen nemcsak ezt a mérkőzést szeretnénk abszolválni, hanem a döntőt is! Ezért jöttünk!


- Számíthat valamit az, hogy itt nem kell egyszerre két oroszt a pályán tartani, mint az orosz pontvadászatban?


- Egy edzőnek feltétlenül előny, ha a legjobb összetételben, a legjobb felállásban küldheti pályára csapatát. Hogy ez most kinek lesz előny? Meglátjuk, remélem mi leszünk a jobbak.


- Mit vár a másik elődöntőtől?


- A Sopron véleményem szerint jobban felépített, modernebb kosárlabdát játszik, és láthatóan folyamatosan fejlődnek. Ugyanakkor egy hatalmas csarnokban lesz a mérkőzés, rengeteg fanatikus spanyol szurkolóval, mely bénítólag hathat a játékosokra. Azonban, ha a tudásuk szerint játszanak, akkor megvalósulhat a Jeka-Sopron döntő! Én ezt várom!





   Donette Snow: "Imádok itt játszani!"2009-04-03 10:31:00  

Pénteki ellenfelünk, a Salamanca egyik kiemelkedő, jellegzetes figurája Donette Snow, aki a palánk alatt és onnan távolabb is otthonosan mozog. A népszerű játékos csak a győzelemben gondolkodik csapatunk ellen. Reméljük, csalódni fog...  

- Milyen célokkal igazoltál Salamancába?


- Szerettem volna Spanyolországban játszani, és tudtam, hogy egy jó csapat tagja leszek. Azt hiszem meg is mutattuk, hogy kitartó munkával remek csapattá értünk.


- Mit tartasz a fő erősségeteknek?


- Úgy gondolom mind támadásban, mind védekezésben vannak erősségeink. A legfőbb mégis az, hogy igazi csapatként működünk!


- Nagy népszerűségnek örvendetek Salamancában. Milyen érzés ilyen lelkes, és nagy számú szurkoló tábor előtt pályára lépni hétről hétre?


- Egyszerűen fantasztikus, ami itt van! Imádom őket! Akkor is számíthatunk rájuk, ha éppen gödörben vagyunk. Varázslatosan érzem magam Salamancában.


- Mit vársz a négyes döntőtől?


- Egyenlőre azt, hogy legyőzzük a Sopront!





   Salamanca - Az "Arany Város"2009-04-03 08:03:00  

Bemutatjuk a FINAL4 helyszínét, Salamancát

A négyes döntő helyszínéül szolgáló Salamanca városa a turisták által is közkedvelt célpont. A városba érkezve első pillantásra megérthettük, miért is.   


A Spanyolország nyugati határvidékén fekvő, mintegy 160 ezer lakosú Salamanca városát a Tormes folyó szeli ketté. A folyón a 150 méter hosszú római kori hídon kelhetünk át, mely önmagában is impozáns látvány nyújt.


Hannibál tette le a későbbiekben egyre fontosabb szerephez jutó város stabil alapjait. 1218 hozta meg az igazi áttörést, amikor kiépítették az Egyetemet, mely az egyik legfontosabb képzőközponttá vált Európában. Az 1812-es salamancai csata súlyos károkat okozott, de a város hamar kiheverte a veszteségeket és további fejlődésnek indult, mely napjainkban is tart.


Salamanca az egyik legnépszerűbb reneszánsz városa kontinensünknek. Nem véletlenül kapta az „Arany város” (La Ciudad Dorada) elnevezést. A város központi tere, a Plaza Mayor, ahol rendezvények esetén 20 ezer ember is elfér. Az UNESCO által is védettnek nyilvánított belvárosa gazdag műemlékekben. 2002-ben Európa Kulturális fővárosaként Európa szerte megismerhették a nevét. A sok turista és a közel 36 ezer (!) egyetemista folyamatosan nyüzsgő életet varázsol a városba.


Hogy kinek lesz igazán az "Arany városa" Salamanca, az április 5-én kiderül. Egy biztos, mi, soproniak örökre az emlékezetünkbe véssük Salamanca nevét.





   Kosár-lázban ég Salamanca!2009-04-02 22:19:00  

Csapatunk programja két edzéssel és egy kis városnézéssel folytatódott csütörtökön a festői szépségű Salamancában, mely érezhetően lázasan készülődik a négyes döntő pénteki rajtjára.  

Egy minden igényt kielégítő elegáns hotelben szállásolták el a három résztvevő csapatot (igaz a Jeka azonnal áttette székhelyét máshova, mivel a pletykák szerint nem kívántak egy szállodában lenni moszkvai riválisukkal…), melyre egy szavunk sem lehet. Ahogy a szervezőkre sem, akik ugyan nehezen, tolmács segítségével boldogulnak az angol nyelvvel, de minden felmerülő kérdésre, kérésre mosolygósan igyekeznek választ adni, megoldást találni. Így abban is, hogy szombaton tudjunk mosatni, mivel a technikai értekezleten kiderült, pénteken és vasárnap is zöld mezben kell pályára lépnünk.


A délelőtti edzés után csendespihenőt, majd egy kiadós sétát vezényelt a gyönyörű belvárosban a lányoknak Székely Norbert vezetőedző, aki kisebb allergiás rohamot is kapott az elfogyasztott tengeri ínyencségek valamelyikétől. A séta során többször is megrohamozták csapatunkat a helyi lakosok, autogramokra, és fotókra vadászva, melynek természetesen örömmel tettünk eleget.


Este a holnapi meccs kezdési időpontjának megfelelően 20.30-tól edzettünk, így a vacsorát késői órában fogyasztottuk el. A hotelben régi ismerősökkel is találkoztunk, így többek között a pár éve csapatunknál is megfordult Jurgita Streimikytével is váltottunk pár szót, aki jelenleg a Szpartak Moszkva együttesét erősíti. A mosolygós litván center boldogan üdvözölt minket.


Pénteken délelőtt 11 órától edzünk a mintegy 6000 néző befogadására képes csarnokban – ahol szurkolóink közvetlenül a palánk mögött szurkolhatják végig csapatunk mérkőzéseit (lsd. mellékelt fotó) -, hogy aztán este 20.30-tól csatába szálljunk az Euroliga nagydöntőért! Izgalmas nap lesz!

Képek, 2. nap





   Döntőbe jutna a Salamanca!2009-04-02 15:10:00  

A FINAL4 elődöntőjében a spanyol Halcon Avenida lesz az ellenfelünk. A jó szerkezetű spanyol csapat edzőjét, Jose Ignacio Hernandez véleményére voltunk kíváncsiak a párosítások tükrében.  

Jose Ignacio Hernandez: "A Sopron csapatában egy hozzánk hasonló szintű és stílusú ellenfél vár ránk a FINAL4 elődöntőjében, mely sztárok nélkül veszi az akadályokat. Ugyanakkor sokkal jobban jártunk, mintha a Valencia lenne az ellenfelünk! Úgy vélem, a párosítás tükrében nem utópia a nagydöntőbe jutás sem!"




   Célkeresztben a FINAL4!2009-04-02 14:00:00  

Szerdán délelőtt kelt útra küldöttségünk a spanyolországi Salamanca városába, ahol pénteken négy csapat részvételével kezdetét veszi a FINAL4. Az elődöntőben a rendező Halcon Avenida lesz az ellenfelünk, míg a másik ágon a két orosz, a Szpartak Moszkva és a Jekatyerinburg csap össze. Játékosainknál érdeklődtünk a várakozásaikról.  

Eördögh Edit: Nagy álmunk vált valóra a FINAL4 részvétellel! Szeretnénk meglepetést okozni!


Honti Kata:
Már az is hatalmas siker, hogy eljutottunk a legjobb négy közé, de nem elégszünk meg ezzel! Szeretnénk a fiatalos lendületünkkel még magasabb fokra lépni, és döntőt játszani vasárnap!


Jelena Milovanovic:
Nem nekünk van a legnagyobb esélyünk a végső győzelemre, de alaposan fel fogunk készülni a FINAL4-ra. Egyet biztosan ígérni tudok: mindent bele fogunk adni! Szeretnénk tovább vinni ezt a csodát, ami velünk történik.


Horti Dóra:
Az a nap, amikor kivívtuk a négyes döntőben való szereplés jogát, a legszebb nap volt az életemben! Remélem, hogy Salamancában még szebb napok várnak ránk!





   Silvia Dominguez, a spanyol energiabomba2009-04-02 10:35:00  

Egy igen fiatal játékosra bízták Salamancában az irányító posztot, aki élt is a neki nyújtott lehetőséggel. Silvia Dominguez neve a soproniak számára ismerősen csenghet, hiszen a kis spanyol irányító pár éve már járt városunkban a korosztályos kontinens viadalon.  

- Három éve az U20-as Európa-bajnokság alkalmával jártál Sopronban a spanyol válogatott tagjaként. Hogyan emlékszel vissza azokra a napokra?


- Tisztán emlékszem! A csarnok nem volt túlságosan nagy, de mindig teltház volt. Magával ragadott a különleges atmoszférája. Már akkor hallottam róla, mennyire népszerű a városban a női kosárlabda csapat.


- Az akkori magyar válogatottból többen is szerepelnek a mostani Sopronban. Emlékszel valakire?


- Igen, a hátvédre, Hontira és a centerre, Hortira. Mindketten kiemelkedő képességű játékosok!


- Még mindig igen fiatal vagy, de egy FINAL4 résztvevő csapat irányítása van a kezedben. Hogy érzed magad ebben a pozícióban?


- Minden lépésre büszke vagyok, amit a Halcon csapatánál megtettem! Senki nem gondolta volna, hogy idáig eljutunk, de keményen megdolgoztunk érte!


- Mivel lennél elégedett a Sopron elleni elődöntőben?


- Egyértelműen csak a győzelemmel. Döntőt akarunk játszani vasárnap! A Sopron rendkívül fiatal csapattal jutott be a négyes döntőbe, és minden bizonnyal felszabadultan, nyomás nélkül fog kosarazni, de meg kell állítanunk őket!





   A tettek helyszínén2009-04-01 21:25:00  

Csapatunk szerencsésen megérkezett a spanyol fővárosba, majd onnan a Final 4. színhelyére Salamancaba, ahol Székely Norbert már edzést is vezénylet játékosainak.  

A madridi reptér impozáns látványa sem kárpótolt minket azért, hogy több, mint egy órát kellett várni a csomagjainkra...

Sofőrünk sajnos egy mukkot sem beszélt angolul, igaz, mi sem spanyolul. Kézzel-lábbal magyarázva megértette, hogy nagyon éhes a csapat és nem csak a sikerre. A megállónál jó latin szokás szerint a szendvicseket vásároló vezetőink mellé társulva, láthatóan rutinból láttatta vendégül magát az Autogrill pénztáránál, mint aki jól végezte dolgát csoportunk ide navigálásában.

Miután az előre megadott program szerint 19 órától kaptunk edzéslehetőséget, a Sanches Paraiso Arénában, Török Zoltán és Székely Norbert rövid tanakodás után úgy döntöttek, egyenesen a tett helyszínére vesszük az irányt és csak a mai kijelölt feladatok maradéktalan elvégzése után kerülhet szállodai szobába, azaz pihenőre csapatunk! Ezzel együtt is sikerült elkésnünk.

Az út kísértetiesen hasonlított a mi Budapest - Sopron útvonalunkhoz.
"Győrig" nem volt gond, "Csornánal" mar idegeskedtünk,"Kapuvárnál" pedig az idegbaj érte utol vezetőedzőnket, aki hatásosan igyekezett rávenni sofőrünk az egyre gyakoribb előzésekre.

Kellemes időjárás mellett, végül 19 óra után röviddel megérkeztünk az Aranyvárosba, álmaink városába, a festői Salamancába. Fél óra késéssel indult az edzés, ráadásul Amber nélkül, akinek bedagadt a térde, így ő a mai gyakorlást kihagyta. Székely Norbert az eredeti terveitől eltérően, csupán csak átmozgató jellegű munkát végeztetett a meglehetősen elcsigázott társasággal.

Távirati stílusban az Arénáról. Tágas, gyönyörű létesítmény, kemény palánkokkal. Jó hír a Soproni bátraknak: a 7-es szektorból, azaz közvetlenül az egyik palánk alól, testközelből követhetik majd az eseményeket !





   Történelmi utazás - Kalandra fel!2009-03-31 22:45:00  

Szerdán délelőtt 10 órakor küldöttségünk célba veszi Spanyolországot, ahol április 3-5. között a FINAL4 négyes döntőjére kerül sor.  


Küldöttségünk Madridig repülővel, onnan busszal teszi meg az utat a portugál határ közelében elhelyezkedő Salamanca városába. A hétfői pihenőnap után ma már teljes figyelmünket az előttünk álló komoly feladatra fordítottuk. Sajnos a délelőtti edzést Jelena Milovanovic kénytelen volt kihagyni, miután nem érezte jól magát, de remélhetőleg mindenkire száz százalékos állapotban számíthat Székely Norbert vezetőedzőnk, aki a mérkőzések mellett 5 edzést is fog vezényelni a helyszínen együttesünknek. Szerda és csütörtök este után, péntek délelőtt és szombaton is két alkalommal lesz módunk belakni a csarnokot, ahol szurkolóink a helyiek tájékoztatása szerint az egyik palánk környékén, közel a pályához foglalhatnak majd helyet.


Székely Norbert vezetőedzőnkkel a kedd esti edzés után beszélgettünk.


- A főpróba nem az elképzeléseink szerint alakult. Miben billent a mérleg nyelve honi riválisunk javára?


- A Pécs szépen széttördelte a szezon során felépített játékkapcsolatainkat, kiszorítottak minket a palánk alól is, távoli dobásokra kényszerítve minket. Mindennek következtében nem működött a kreatív támadójátékunk. A védekezésünk azonban, kisebb szakaszokat leszámítva stabil volt, így a támadásbeli gyengélkedésünk ellenére is volt esélyünk győzelemre. Egy-két labdán múlott a címvédés, de a kiélezett helyzetekben megremegett a kezünk. A jól felkészített ellenfelünk megérdemelten hódította el a serleget.


- A csalódottság ellenére vastapssal illette csapatunkat a soproni szurkoló tábor. Jól esett?


- Megható volt! Különösen, hogy az egész mérkőzés során mellettünk álltak. Élmény volt, még akkor is, ha vesztes mérkőzésen voltunk túl. A közösség formálódása szempontjából igen fontos, hogy ilyen helyzetekben is kitartsunk egymás mellett!


- Kedd délelőtt már edzést vezényeltél. Mit láttál a lányok arcán?


- Csalódottságot, de profi játékosokról van szó, akiknek tudni kell maguk mögött hagyni a kellemetlen élményeket. A délutáni edzés egyes szakaszaiban már láttam ennek jeleit. A FINAL4 előtt különösen fontos, hogyan megyünk bele a mérkőzésekbe pszichésen, kire hogyan hat a négyes döntő egyedi légköre. A Magyar Kupa elvesztése miatt hátrányból indulunk ezen a téren, de bízom a csapatban! Sery szerepe itt különösen fontos, aki nagyon sokat segít ezen a téren a lányoknak.


- Most végre egy olyan hetetek lesz, ahol csak egy feladatra kell koncentrálni. Hogyan tervezitek az elkövetkező napokat?


- Ez egy érdekes kérdés. Remélem, azzal, hogy lezárult az alapszakasz, illetve a Magyar Kupa sorozat, most már teljesen a Final4 felé tudunk fordulni. A programunk nem fog eltérni egy szokványos Euroliga összecsapást megelőző felkészüléshez képest. Talán csak egy edzéssel lesz többre alkalmunk, de ez nem is baj. Van már bennünk annyi munka, hogy 2-3 edzéssel felkészüljünk a soron következő ellenfélre.


- Pár hete beszéltünk arról, hogy nehéz egy csapatot heteken át a csúcson járatni. A bajnoki rájátszás előtt az első nagyobb szakasz a hétvégén lezárul. Ostromolhatjuk a csúcsot Salamancában?


- Ezt nehéz megmondani, mivel a sportforma nehezen kalkulálható, rövid időszakokon belül is szórást mutathat. Igyekszünk alaposan felkészülni, és akkor bízhatunk benne, hogy jó játékot tudunk felmutatni a négyes döntőben. Egy biztos, az utolsó leheletünkig fogunk küzdeni!


- Nézzük is az első ellenfelünket. Az elemzések során mit láttál? Mi jellemzi a Halcon csapatát?


- Hasonlóan felépített csapat, mint a mienk. Gyors támadásvezetésre építenek, melyet a fürge irányító, Dominguez sebessége alapvetőn meghatároz. Emellett sok alsó poszt játék is jellemzi őket. A támadásaik túlszervezettek, melyre igyekeztünk felkészülni. A védekezésben javarészt az emberfogást helyezik előtérbe, melynek megtaláltuk a gyenge pontjait. Bízom benne, hogy ki is tudjuk ezeket használni.


- A rendező, óriási szurkoló táborral rendelkezik. Mit jelenthet ez ellenfelünknek, és mit nekünk?


- Lehet pozitív és negatív hatása egyaránt. Biztos sokat segít a szurkolók biztatása, de egyben nagy nyomás is fog nehezedni a spanyolokra, mivel mindenki győzelmet vár tőlük. A mérkőzés első fázisában biztosan pluszt jelent nekik, de ez a percek múlásával változhat, eltolódhat, melyhez alkalmazkodnunk kell.


- Újabb történelmi siker lenne egy győztesen megvívott csata az elődöntőben. Ott jár ez a fejedben?


- Nem mondom, hogy nem foglalkoztat, de jelen pillanatban csak a soros ellenfélre, a Salamancára kell koncentrálnunk. Fontos, hogy a saját játékunkat adjuk, azt, amivel eredményesek tudtunk lenni.


- Bárhogy is alakul az elődöntő, vasárnap a sportág óriásai fognak felsorakozni a túloldalon. Megfoghatóak?


- Nem mindegy, melyik helyért lesz az a mérkőzés! Ha vesztünk az elődöntőben, nekünk a bronzéremért is megtiszteltetés lesz játszani, míg a végső győzelemre törő oroszoknak az már minden bizonnyal csalódás lesz. Ugyanakkor az is igaz, ha döntőbe jutunk, még felszabadultabban, teher nélkül játszhatunk, mely hihetetlen nagy energiákat hozhat belőlünk a felszínre. Természetesen a realitások talaján maradva, a második meccsen sem mi leszünk a favoritok. Viszont olyan csapatoknak, mint a Brno, a Pécs, a Bourges, vagy a CSZKA, már nincs lehetőségük győzelemre törni, nekünk meg van! Igenis van esélyünk egy szép eredményre, melyet jó lenne megragadni!


- A vasárnapi helyosztók után, ha leülünk beszélgetni, mi kell ahhoz, hogy egy mosolygós Székely Norbert üljön majd velem szemben?


- Azt hiszem mindenképpen mosolyogni fogok! Boldog és büszke leszek akkor is, ha csak a negyedik helyen végzünk ebben az igen erős mezőnyben, de azt olyan játékkal érjük el, melyre a későbbiek során is emlékezni fognak a szurkolók, a szakma. Nagy boldogság, hogy ott lehetünk a FINAL4-ban, mely az ember életében nem sokszor adódik meg!


A helyszínről minden nap több színes anyaggal jelentkezünk, melyek a főoldalról egy csoportban elérhetőek lesznek. Kövessék figyelemmel weblapunkat!


Honlapunk mellett a NAP RÁDIÓ-t (94,1 MhZ) is érdemes lesz hallgatni, ahol élő, helyszíni bejelentkezéseket, érdekességeket, riportokat hallhatnak!





   Sopron büszkeségei!2009-03-31 11:04:00  

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere is sok siekrt kívánt lányainknak a spanyolországi döntőben.  

"Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy városunk női kosárlabdázói fantasztikus bravúrt végrehajtva bejutottak a négyes döntőbe. Bízunk benne, hogy fiatal lendületükkel ott is megállják a helyüket, tovább öregbítve városunk hírnevét Európában!"




   Jöhet a 156. Euroliga mérkőzésünk!2009-03-31 10:44:00  

Klubunk gőzerővel készül történetének első FINAL4 szereplésére. A sorozatban először 1993-ban indultunk, és azóta többször is ott álltunk az álmok kapujában. Az áttörés idén sikerült, melynek különlegessége, hogy mindezt az Euroliga legfiatalabb állományú csapatával értük el. Nézzük, hogy telt az elmúlt 15 év. A kigyűjtésért külön köszönet Mihályi Andrásnak!  

A SOPRON A NŐI EUROLIGÁBAN

1993-1994: GYSEV-Ringa 2 - 2 127:146

Végállomás: a selejtező első köre, a legjobb 16 közé kerülésért vívott párharc, amelyet a horvát BC Split nyert meg

1999-2000: GYSEV-Ringa 17 9 8 1109:1199

Végállomás: a legjobb négy közé kerülésért vívott párharc, amelyet a cseh Gambrinus Brno Zabovresky nyert meg

2000-2001: GYSEV-Ringa 15 10 5 1208:1032

Végállomás: a legjobb négy közé kerülésért vívott párharc, amelyet a francia US Valenciennes Olympic nyert meg

2001-2002: GYSEV-Ringa 17 9 8 1329:1248

Végállomás: a legjobb négy közé kerülésért vívott párharc, amelyet a szlovák SCP Ruzomberok nyert meg

2002-2003: GYSEV-ORSI-Euroleasing 17 10 7 1211:1174

Végállomás: a legjobb négy közé kerülésért vívott párharc, amelyet a cseh Gambrinus JME Brno nyert meg

2003-2004: Euroleasing-Orsi 17 10 7 1242:1137

Végállomás: a legjobb négy közé kerülésért vívott párharc, amelyet a francia US Valenciennes Olympic nyert meg

2004-2005: MKB-Euroleasing Sopron 14 5 9 1035:1063

Végállomás: a legjobb nyolc közé kerülésért vívott párharc, amelyet a lengyel Lotos Gdynia nyert meg

2005-2006: MKB-Euroleasing Sopron 14 7 7 1106:1166

Végállomás: a legjobb négy közé kerülésért vívott párharc, amelyet a francia US Valenciennes Olympic nyert meg

2006-2007: MKB-Euroleasing Sopron 15 8 7 1087:1020

Végállomás: a legjobb négy közé kerülésért vívott párharc, amelyet az orosz CSZKA Volgaburmas Szamara nyert meg

2007-2008: MKB-Euroleasing Sopron 12 5 7 813:866

Végállomás: a legjobb nyolc közé kerülésért vívott párharc, amelyet a francia Bourges Basket nyert meg

2008-2009: MKB-Euroleasing Sopron 15 10 5 1050:984

Végállomás: ?

ÖSSZESEN: SOPRON 155 83 72 11317:11035





   FINAL4 - Késő este játszunk pénteken!2009-03-24 13:11:00  

A televíziós közvetítések miatt megváltoztak a FINAL4 mérkőzéseinek a kezdési időpontjai! Péntekn 20.30-kor lépünk pályára a hazai Salamanca ellen, míg az orosz-orosz elődöntőt 18 órai kezdettel rendezik. A 3. helyért vasárnap 11-től, a végső győzelemért 13.30-tól küzdenek meg a csapatok a Sanchez Paraiso Arénában.  











Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.