Szeptember 14-től kezdjük meg pártolói kártyáink árusítását.
A 2010/2011-es szezonban csapatunk mérkőzéseinek megtekintése az alábbi kiemeltnek nyilvánított találkozók kivételével DÍJMENTES!
Kiemelt mérkőzések: Euroliga alapszakaszából a Fenerbahce elleni mérkőzés; Euroliga rájátszás; Bajnoki alapszakasz során a Pécs elleni találkozó; a Magyar Bajnoki Rájátszás során a Pécs elleni mérkőzések; illetve ha sorsolás úgy hozza a Magyar Kupában a Pécs elleni mérkőzés.
Tehát csupán ezen kiemelt mérkőzéseknek - Fenerbahce, Euroliga rájátszás, és Pécs elleni találkozók - a megtekintésére kell az érdeklődőknek jegyet váltaniuk, melyekre a jegy-ár egységesen 1600 forint. Így hűséges szurkolóink és a kosárlabda szeretők olyan csapatok soproni vendégjátékát is díjmentesen tekinthetnek meg, mint a Jekatyerinburg, a Madrid, a Gdynia, a Szeged, vagy akár a Győr!
Természetesen gondoltunk azokra is, akik ragaszkodnak saját helyeikhez, és bérlet vásárlásukkal évek óta segítik csapatunkat. Számukra 9900 forintos áron lehetőséget biztosítunk pártolói kártya megvételére, mely a megszokott helyük fenntartása mellett a szezon valamennyi mérkőzésére belépést biztosít, illetve a klub által szervezett szurkolói utakra is kedvezményt nyújt!
A pártoló kártyákat szeptember 14-től árusítjuk. Az első héten a már korábbi években is bérlettel rendelkezők biztosíthatják maguknak jól megszokott helyeiket, majd szeptember 20-tól már mindenki számára lehetőség nyílik a pártoló kártyák megváltása.
70 év felett és 6 év alatt a mérkőzéseinkre ingyenes a belépés.
A VIP bérletek 25.000 forintba kerülnek.