Keresďż˝s:     2021 mďż˝rcius 03. szerda
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












2004/2005 - 7. évf. 4. szám




Tartalom

- Nincs megállás

- - Beszélgetés Natalia Hejkovával

- - Riport Horváth Zsuzsannával

- Új korszak vette kezdetét

- Sikeres tombola-húzás

- Ellenfelünk - Gambrinus Brno

- Hírek

- Statisztikák, Tabellák
***

Nincs megállás

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy januárban felgyorsulnak az események, a szezon előrehaladtával egymást érik a nehezebbnél-nehezebb összecsapások. Nincs ez másképp most sem. Hét közben a nemzetközi színtéren kell helyt állnunk a legjobbak közt, hétvégén pedig a magyar pontvadászatban mérettetünk meg. Mind az Euroligában, mind a Magyar Bajnokságban közeledik az alapszakasz vége, erősödnek a harcok a minél előkelőbb pozíciók megszerzéséért. Múlt héten még Ukrajnában léptünk pályára, ma a Brno-t fogadjuk, jövő héten pedig ismét útra kelünk Lengyelország irányába, ahova a hírek szerint több soproni szurkoló is elkíséri csapatunkat. Szükség is lesz a támogatásra Krakkóban (is). A hazai bajnokságban pedig következnek a Miskolc, Szolnok, Pécs elleni rangadók. Minden egyes mérkőzés kiemelt jelentőséggel bír tehát, nincs idő pihenésre, nagy fizikai teher hárul a csapatokra.

Mint már szó volt arról, a mai napon a cseh Gambrinus Brno-t látjuk vendégül, ahol a két csapat harca mellett, szemtanúi lehetünk Európa két kiemelkedő képességű hátvédjének, Gordana Kovacevic és Zuzana Zirkova párharcának is. Ellenfelünk igen erős játékosállománnyal rendelkezik, ráadásul hétről hétre bomba formát mutat. Egy hete az US Valenciennes érezhette ezt a saját bőrén. A francia csapat nem kevesebb, mint 19 pontos vereséggel távozott Brnoból… Nehéz mérkőzés vár ránk, de idén már többször bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk bárkit legyőzni. Igaz, gyengébb teljesítmények is becsúsztak. Bízzunk benne, hogy ma ismét jó napot fogunk ki, és akkor összeszedheti ellenfelünk szezonbeli második vereségét. Eddig ugyanis csupán egyet számolnak. Mi mértük rájuk a csapást még november végén, mely minden bizonnyal felejthetetlen este volt szurkolóink, és természetesen lányaink számára is. Remélhetőleg ma este sikerül feleleveníteni azokat az édes pillanatokat!

Új korszak vette kezdetét


Nagy várakozás előzte meg a január 5-i Lietuvos Telekomas elleni mérkőzésünket, melyet a Magyar Televízió is élő egyenes adásban közvetített. A találkozó előtt került sor annak a 3 éves (!) szerződésnek az aláírására, melynek értelmében a Magyar Külkereskedelmi Bank RT. klubunk első számú támogatójává vált. Ezt maga az elnök-vezérigazgató, Erdei Tamás jelentette be szurkolóinknak a csapatok bemutatását megelőzően. A cég első számú embere beszédében kifejtette, hogy olyan csapatot választottak, és találtak, amely képviseli a cég által is fontosnak tartott értékeket, és kemény munkával, azon vannak, hogy tartós tagjai legyenek a nemzetközi élmezőnynek. A bejelentést kitörő ováció fogadta szurkolóink részéről, akik zsúfolásig megtöltötték a csarnokot az évad első hazai mérkőzésén.

A szerződés jelentőségéről kérdeztük ügyvezető-igazgatónkat, Török Zoltánt, aki készségesen nyilatkozott szerkesztőségünknek.


"Mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen az elmúlt két év hányattatása után - elég csak a GYSEV, a RINGA vagy akár az ORSI kilépésére gondolni - egy olyan magasan jegyzett, a magyar gazdasági életben meghatározó szerepet betöltő vállalat lépett kiemelt támogatóink közé, mely az EUROLEASING RT. és Sopron városa mellett 3 éven keresztül biztos hátteret jelent. A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. belépése ezért egy új időszámítás kezdetét jelenti."

Sikeres tombola-húzás

A Soproni Darazsak utánpótlás egyesületünk az idei szezon során már több sikeres tombola akciót szervezett, melynek bevételeit egy az egyben utánpótlásra forgatja vissza. Az értékes nyeremények tárháza az UNIRE 2000 Kft. jóvoltából tovább bővült. A január 5-i, Vilnius elleni mérkőzésen egy Sony DVD-lejátszóval gazdagodott a győztes tombola-szelvény tulajdonosa. A mai mérkőzésen egy Sony DSC-P73-as digitális fényképezőgép, míg az US Valenciennes elleni találkozón egy Sony videókamera a fődíja tombola húzásunknak. A tombola szelvényeket az adott mérkőzések előtt, illetve az első negyed végéig vásárolhatják meg szurkolóink. A tárgynyereményeket a mérkőzések előtt a büfé melletti darazsas pultnál meg lehet tekinteni. A fődíjak mellett további értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra. Többek között, a Gambrinus Brnotól, és az US Valenciennes együttesétől is ígéretet kaptunk egy-egy dedikált ereklyére. Természetesen várunk további felajánlásokat is, melyekkel utánpótlásunk működésének minőségét jelentősen tudjuk javítani! Előre is köszönjük!

Ellenfelünk – Gambrinus Brno

A mai estén Európa egyik kiemelkedő együttesét fogadjuk hazai pályán, a cseh Gambrinus Brno-t, mely dícsőséges múlttal rendelkezik. A BK Gambrinus Brno kosaras klubot alig több mint 10 éve, 1993 nyarán alapították az anyagi nehézségekkel küzdő másik brnoi klub, a Moravska Slavia megvásárlásával. Az újonnan létrejött csapat sikeresen mutatkozott be a cseh bajnokság élvonalában : SK Zabovresky néven egészen a dobogó harmadik fokáig meneteltek. A bronzéremnél lejjebb azóta sem adták. Az 1994/95-ös bajnoki szezonban még egy lépcsőfokot előbbre léptek, nagy csatában 5 mérkőzésen maradtak alul a bajnoki döntőben az USK Prague gárdája ellen. Harmadik évadukban pedig már cseh bajnoknak mondhatták magukat, és ezt az eredményt azóta minden évben megismételték. A bajnoksághoz hasonlóan a Cseh-Kupa küzdelmeiben sem találtak legyőzőre az 1995/96-os szezon óta.

A nemzetközi kupaküzdelmekben már kevesebb szerencse kísérte szereplésüket, de valószínűleg sokan így is gondolkodás nélkül cserélnének velük. Először az 1994/95-ös évadban mutatkoztak be a nemzetközi porondon. A Ronchetti-kupa első körében a lengyel Wlokniarz Bialystok várt rájuk. Az első összecsapást ugyan 13 ponttal megnyerték, de az idegenbeli visszavágón 82-68 arányú vereséget szenvedtek, így ha csak kevésen is múlott, de nem jutottak tovább. A következő évben az elődöntőbe jutásért vívott harcban a későbbi győztes, Balogh Bubut is soraiban tudó francia Tarbes együttese búcsúztatta Csehország második legnagyobb városának női kosarasait. Az 1996/97-es szezon óta az Euroligában szerepelnek, az áttörés - sok kellemetlen csalódás után - 2001-ben sikerült nekik, amikor bejutottak a Final4-ba. A messinai tornán a negyedik helyen végeztek. A következő szezonban nélkülük rendezték a négyes döntőt, de 2003-ban már újra ott voltak a legjobbak között. A franciaországi tornán az elődöntőben vereséget szenvedtek a későbbi győztes orosz Ekaterinburgtól, de a bronzcsatát már igen magabiztosan, 39 ponttal hozták a csalódott Bourges együttesével szemben. Tavaly ismét közel voltak a tűzhöz, de végül "csak" a negyedik helyet csípték meg az Euroligában.

Természetesen az idei szezonra is magasra tették a lécet, melyhez a játékosállomány adott. A stabil, összeszokott magot egyben tartották, a hiányposztokra pedig ismert neveket igazoltak. A csapatot a nálunk is jól ismert ausztrál Alicia Poto irányítja, aki Bourges-t hagyta ott a cseh csapat kedvéért. Center posztra pedig a WNBA-ben is nagy népszerűségnek örvendő Taj McWilliams érkezett.

A jó játékosállomány azonban még kevés, szükség van egy jól kvalifikált edzőre is. Ez a feladat az egykori Csehszlovák válogatott volt erősségére, Jan Bobrovskyra hárul. A sikeres sportolói pályafutás után edzővé előlépett Bobrovsky a férfi csehszlovák válogatott irányítása után 1993-tól, tehát a kezdetektől fogva a Brno trénere, sőt évek óta már a cseh válogatott kapitánya is egyben.

Ellenfelünk eddig igazolta hírnevét. Zirkováék csupán egy vereséget szenvedtek. Gondolom nem kell mondani, hogy kitől… Bízzunk benne, hogy mi leszünk azok, akik a mai estén behúzzák az újabb strigulát a vereséget számláló oszlopba a Brno csapatának.

HÍREK


Horváth Zsuzsa - 2006!


A tegnapi szponzori bejelentést, és a Vilnius felett aratott nagyszerû gyõzelmet ma újabb jó hír követte. Török Zoltán ügyvezetõ-igazgatónk örömmel közölte szerkesztõségünkkel, hogy csapatunk fiatal játékosa, a tegnapi mérkõzés legjobbjának (MVP) választott Horváth Zsuzsanna 2006-ig meghosszabbította szerzõdését csapatunknál! Ehhez csupán annyit tehetünk hozzá: További szép sikereket csapatunknál, Zsuzsi!

Pavetic kölcsönben


Az átigazolási idõszak lejártához közel megindult játékosmozgásban csapatunk is érintett lett. Önhibánkon kívül, az ismert körülmények miatt, fiatal játékosunk Sena Pavetic a nyár óta nem tudott pályára lépni hivatalos mérkõzésen. Tehetséges centerünk fejlõdését akadályozó helyzet klubunk és a Zala Volán közti megállapodás értelmében megszûnik. A horvát játékost a szezon végéig kölcsön adtuk Zalaegerszegre. Sena már be is mutatkozott a Szolnok ellen, mely mérkõzésen 12 ponttal segítette csapatát

- 2004-10-07




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    10! 10! 10!
We decided the outcome of the game in the first half of the Hungarian Cup final, and collected our tenth triumph in the competition! ALUINVENT-DVTK Miskolc - Sopron Basket 56-79 (14-21, 7-25, 20-18, 15-15) Budapest
02/28 21:11
    Itt a tizedik kupa arany!
Csapatunk remek játékkal már az első félidőben eldöntötte a kupa sorsát, majd higgadtan őrizte előnyét az energikusan kosárlabdázó diósgyőriekkel szemben, akik szintén minden dicséretet megérdemelnek
02/28 21:02
    Cup Final – Here we come!
In our second game at the Hungarian Cup we got off to a great start and kept it up until the end to beat Szekszárd and secure a spot in Sunday’s final
02/26 19:22
    Idén is pályára léphetünk az aranyért!
A Magyar Kupa elődöntőjében végig kézben tartottuk az irányítást, és magabiztosan jutottunk be a vasárnapi 19
02/26 19:17
    Kupa elődöntő élőben az interneten
Pénteken 17
02/26 10:14
    We are through to the semi-final
After a pretty close first quarter we managed to overcome Ludovika-FCSM Csata in the Hungarian Cup quarter finals to advance to the next round
02/24 22:23
    Az első feladat teljesítve!
Az első percekben még kerestük a helyünk a Gabányiban, de miután elkaptuk a fonalat, a félidőig eldöntöttük a negyeddöntő sorsát
02/24 22:14
    Another Euroleague bubble in Sopron!
FIBA notified our club about some joyful news, according to which our club is to host one of the Euroleague Quarter-final bubbles based on our excellent application! Managing Director Zoltán Török added: "We work hard to earn lots of things!"
02/23 13:29
    Újabb Euroliga buborék Sopronban!
A FIBA örömteli hírről tájékoztatta klubunkat, miszerint a kiváló pályázatunk alapján klubunk rendezheti az egyik Euroliga Negyeddöntő buborékot! Az elismeréshez Török Zoltán ügyvezetőnk annyit tett hozzá: "Sok mindenért dolgozunk és megdolgozunk!"
02/23 13:16
    Hungarian Cup: Last man standing!
This year's László Killik Women's K&H Hungarian Cup launches on Wednesday at Gabányi Hall in Budapest, in which our quarter finals opponents will be LUDOVIKA-FCSM Csata from 8
02/23 12:44
    Magyar-Kupa: Csak egy maradhat állva!
Szerdán a budapesti Gabányi csarnokban elrajtol az idei Killik László Női K&H Magyar Kupa Döntő, ahol a negyeddöntőben, 20
02/23 12:40
    We received Best Team of the County Award
In 2020 our team earned Best Team of the County Award at our regional newspaper's traditional annual Award Ceremony, which was handed out to our club's representatives before Saturday's derby against Győr
02/22 10:52
    Átvettük a Megye Legjobb Csapata díjat
2020-ban a megyei napilap, a Kisalföld hagyományos díjosztóján csapatunk érdemelte ki a Megye Legjobb Csapata elismerést, melyet szombaton, a Győr elleni rangadó előtt adtak át klubunk képviselőinek
02/22 10:42
    We won the regular season
We weren't sharp and focused enough today, but we managed to win the difficult game against Győr
02/20 20:44
    Küzdelmes meccsen biztosítottuk be az alapszakasz-elsőséget
Hullámzó, de izgalmas mérkőzésen kerekedtünk felül a végjátékban a Győr együttesén
02/20 18:46
    Derby level local duel
We are visiting second-seed UNI Győr Mély-Út, who have been defeated only twice in the league, and currently sit in the spot right behind us on the table
02/19 12:54
    Rangadóvá érett megyei párbaj
Szombaton 17 órakor a bajnokságban csupán két vereséget számláló, a tabellán közvetlenül mögöttünk helyet foglaló UNI Győr Mély-Út otthonába látogatunk
02/19 12:16
    Big third quarter gives us dominant victory over Szekszárd
We took the lead early in the game and held onto it until the end against one of our biggest domestic rivals
02/17 19:46
    Nem hagytunk levegőt a szekszárdiaknak
Kiváló védekezéssel, jó ritmusú támadásokkal egy pillanatra sem adtunk esélyt a szekszárdiaknak, akiket ponton tartottunk
02/17 19:27
    Week of derbies
We are facing our immediate rivals this week, first against Szekszárd, then against Győr on the road
02/16 14:23


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.