Miután a Sopron KC csapata is szombaton lép pályára a Novomatic Arénában, így már ebéd után, 14.30-ra várjuk szurkolóinkat a Vasas Akadémia elleni bajnokira.
Vendégeink a tabella 9. helyét foglalják el egy győzelmet és 4 vereséget számlálva, de ez ne tévesszen meg senkit, hiszen nagyon kemény sorozat van mögöttük. Ellenfeleik között volt ugyanis a DVTK, a Győr és a Szekszárd is. Utóbbi kettőt alaposan megszorongatták. Legutóbb a PEAC hozta el a Pasarétről a bajnoki pontokat egy 74-62-es sikerrel, ugyanakkor a szezont felvezető Csata elleni rangadó után ők ünnepelhettek. Masszív csapat, tudatos építkezéssel, akikre a hétvégén is komoly ellenállásra számíthatunk. Ez nem is baj, hiszen a jövő héten elrajtol az Euroliga és a belgiumi túra előtt jól jönne még egy komolyabb erőfelmérő. Bourgesban is láthattuk, hogy van még teendő a csapat építkezés útján, de ahogy a korábbi években, úgy idén is hiszünk abban, hogy a hétköznapok kemény és türelmes munkája a szezon végén kifizetődik.
A mérkőzés előtt Böröndy Vivient kérdeztük a várakozásairól.
A mérkőzésre jegyek a helyszínen válthatók 1800 forintos egységáron. 70 év felett és 14 év alatt a belépés ingyenes!
A bajnoki nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a szövetség weboldalán, illetve élő videóképes közvetítés formájában a MindiGO oldalán.
Sopron vs. Vasas (bajnoki)
37 mérkőzés
36 győzelem / 1 vereség
3206 dobott / 1883 kapott pont
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz