Keresés:     2022 október 06. csütörtök
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Újabb thrillert nyert a Sky


Vandersloot Courtney ismét győzelemhez segítette csapatát a dobogósok rangadóján. Brittney Sykes vezetésével hat vereség után nyert újra a Sparks. Rangadót vesztett a Storm.

Chicago Sky – Connecticut Sun 94-91

Hamar két számjegyű előnybe került a Sky, az első negyed végén pedig már tizenhét egységgel is vezetett. A második felvonásban feltámadt a vendég csapat, fokozatosan dolgozta le a hátrányát, amelyből a nagyszünetre mindössze négy pont maradt meg. A térfélcsere után sem torpant meg a Sun, sőt, a harmadik negyed közepén már ők vezettek két ponttal. Innentől váltott vezetéssel haladtak a csapatok a játékrész végéig, amikor újra a Chicago állt jobban, kettővel „mentek” ekkor a hazaiak. 10-0-s futással indította a záró etapot a Sun, amelynek Vandersloot Courtney egy triplával vetett véget, majd egy újabb trojkával ki is egyenlített, sőt, három és fél perccel az órán az ő újabb hármasával vette át a vezetést a Chicago. Irányítónk ezután sem lassított, egy labdaszerzést követően kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kahleah Coppert, aki nem is hibázott, így már öttel ment a Sky, majd kiosztott egy gólpasszt Candace Parkernek is. A végjátékban büntetőkkel dőlt el a mérkőzés, Allie Quigley nem hibázott, így a Sky örülhetett.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 29 perc alatt 20 pontot, 2 lepattanót, 5 gólpasszt és 4 szerzett labdát ért el, valamint volt 3 eladott labdája és egy személyi hibája.

A Sky legjobb dobói: Vandersloot 20/9, Parker 18/3, Meesseman 15/9, Quigley 15/3, Copper 11/3

A Sun legjobb dobói: Bonner 18/3, J. Jones 17/3, Thomas 16, Sims 13/3, Williams 12/3, B. Jones 10

Washington Mystics – Los Angeles Sparks 76-79

Az első negyedben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik fél tudott kisebb előnyt kiépíteni, azonban Brittney Sykes kosara után döntetlen állással ért véget a nyitó játékrész. A második felvonás elején egy 14-4-es futással lépéselőnybe került a Sparks, és az itt megszerzett előnyből nyolc egységet meg tudott tartani a félidőig. A fordulás után megpróbált közelebb jönni a Mystics, azonban Brittney Sykes ismét villant, egy 2+1-es akcióval vetett véget a felzárkózási kísérletnek, a negyed végét viszont elrontotta a Los Angeles, és egészen öt pontig engedte vissza a fővárosiakat a záró etap előtt. 66-63-nál három pontra is feljött a Mystics, ezután azonban egy 6-1-es futással jelentkezett a Sparks, de nem hagyta magát a Washington, és szűk négy perccel a vége előtt már csak eggyel vezetett az LA. Az utolsó perceben 75-74-es los angeles-i vezetésnél Brittney Sykes villant megint, egy ziccerrel három pontra növelte csapata előnyét, a végső ütést pedig Nelson-Ododa két büntetője vitte be, ezzel megszakította rossz szériáját a Sparks.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes kezdőként 31 perc alatt 21 pontot, 6 lepattanót, 3 gólpasszt ls egy szerzett labdát jegyzett, de volt egy eladott labdája és 5 személyi hibája is.

A Mystics legjobb dobói: Hines-Allen 20/6, Atkins 20/3, Austin 16

A Sparks legjobb dobói: Sykes 21, Samuelson 15/6, N. Ogwumike 15, Canada 11, Brown 10/6

Seattle Storm – Las Vegas Aces 81-89

Jobban kezdte a mérkőzést a Storm, két kosárral is vezettek, azonban az első negyed közepén átvette az irányítást az Aces, és onnantól a hazaiaknak kellett futniuk az eredmény után, bár tíz perc játék után mindössze egy pont volt a különbség a felek között. A második felvonás kezdetén átvette a vezetést a Storm, de rögtön jött is a válasz a túloldalon, és ismét a hazaiak kerültek hátrányba. Bő két perccel a nagyszünet előtt egy triplával hét pontra növelte a különbséget a Vegas, ám a félidei pihenőre így is egypontos vendég vezetéssel vonultak a csapatok. A harmadik negyedben továbbra is az Aces akarata érvényesült, bár leszakítani nem tudták a Stormot, Ezi Magbegor együttese végig ott loholt ellenfele nyakában. A záró etap elején öttel ment a Las Vegas, és bár a Storm két pontra is felzárkózott, a győzelmet nem tudta megszerezni.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor csereként 16 perc alatt 6 pontot és 4 lepattanót tett a közösbe, emellett pedig volt 3 személyi hibája és egy eladott labdája.

A Storm legjobb dobói: Stewart 35/12, Charles 19/6, Bird 9/3

Az Aces legjobb dobói: Wilson 29/3, Plum 16/6, Young 15/9, Gray 15/3

- 2022-08-08




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Above one hundred on the road
In a game that was tight for a long time we came up big in the final quarter and won it against Cegléd
10/01 21:36
    Introducing: Vivien Böröndy
The player from our town, our academy, Vivien Böröndy, who came home this season probably doesn't need an introduction for most of our fans, but we tried to give them also some interesting facts about Kiwi's career so far, and about her activities off the court
09/29 18:48
    Bemutatjuk: Böröndy Vivien
A szurkolóink többségének biztosan nem kell bemutatnunk városunk szülöttét, saját nevelésű, az idei évadban hazatérő játékosunkat, Böröndy Vivient, de igyekeztünk nekik is számos érdekességgel szolgálni Kiwi eddigi pályafutásáról, illetve a parketten kívüli időtöltéseiről
09/29 18:36
    Next Stop: Albertirsa
Ahead of the home season-opener on October 8th we are facing a Hungarian league game on the road again
09/29 12:13
    A következő állomás: Albertirsa
Az október 8-i évadnyitót megelőzően ismét idegenben vár ránk magyar bajnoki
09/29 12:13
    Two for two on the road
We had to fight hard for the win in the capital against TFSE, and after a slow start in the first half we turned the game our way in the second and came away with the victory
09/28 21:11
    Csak úgy hullottak a pontok a fővárosban
A felszabadultan kosárlabdázó fővárosiak befűtöttek nekünk az MTK csarnokban, de a szünet után megfordítottuk a mérkőzést
09/28 21:06
    We'll keep going on the road
The next task in the Hungarian league awaits us at the home of TFSE-MTK from 7 pm on Wednesday
09/27 14:59
    Utazunk tovább
Szerdán 19 órakor a TFSE-MTK otthonában vár ránk a következő feladat a magyar bajnokságban
09/27 14:55
    Szurkolj nekünk Bourgesban! - Jegyinformációk
Mint ismert október 18-án, kedden este lépünk pályára Bourgesban a Szuper Kupa serlegért
09/26 19:56
    Win in the first game
We came up big in the season debut, and collected a win on the road against PINKK
09/24 20:49
    Győzelem lila-fehérben
Fokozatosan távolodtunk el a PINKK Pécsi 424 csapatától, és magabiztos győzelmet arattunk a bajnoki nyitányon
09/24 20:38
    League debut on the road against PINKK
We are getting the league campaign started playing guests to PINKK-Pécsi 424 from 7 pm on Saturday
09/23 00:00
    Szurkolj exkluzív sállal a nyakadban!
A máig elképesztő Euroliga győzelem kapcsán úgy gondoltuk itt az ideje, hogy a különböző ajándéktárgyak mellett szurkolói sálat is elérhetővé tegyünk szurkolóink számára
09/22 23:46
    Bajnoki rajt a PINKK otthonában
Szombaton 19 órakor a PINKK-Pécsi 424 vendégeként kezdjük meg a bajnoki pontvadászatot
09/22 22:19
    Warming up to the beginning of the season with a win
Diósgyőr started the game better, but we took over control in the second half and came away with the win
09/20 20:11
    Győzelemmel hangoltunk a bajnoki rajtra
Jobban kezdte a mérkőzést a Diósgyőr, azonban a második félidőben átvettük az irányítást, és megszereztük a győzelmet
09/20 20:07
    Euroleague Women sides faced off
The battle between our team and Czech squad Prague brought a hard-fought, well-paced game, which the guests managed to wiin by eight points thanks to their good start
09/18 20:03
    Megküzdöttek egymással az euroligások
Küzdelmes, jó iramú mérkőzést hozott csapatunk a cseh Prága csatája, melyet a mérkőzést jobban kezdő vendégek nyertek 8 ponttal
09/18 19:53
    Brittney Sykes had her debut on our team
We continued our series of preseason games in Brno, in which our newest player Brittney Sykes, who arrived to our team at the weekend also made her debut with an efficient scoring and and overall useful showing
09/14 20:07


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.