Keresés:     2025 július 09. szerda
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Ez történt a héten a WNBA-ben


Nézzük, hogyan szerepeltek a következő szezonban csapatunkat erősítő játékosok a WNBA e heti mérkőzésein!

Július 31. vasárnap

Vandersloot Courtney a tripla-dupla közelében, hosszabbítást nyert a Sky, rangadót vesztett a Storm, kikapott a Sparks.

Connecticut Sun – Chicago Sky 92-95 – hosszabbítás után

Az első negyedet megnyomta a Chicago, és tízpontos előnyt harcolt ki, amelyből a félidőre mindössze egyet tudott megtartani. A harmadik negyedben folytatta a felzárkózást a Sun, sőt, a negyedik felvonás előtt már a hazaiak vezettek három ponttal. A rendes játékidő utolsó felvonása igazi kosáresőt hozott, ebben az egy negyedben 49 pontot szórtak a csapatok, a döntés azonban a ráadásra maradt, amelyből végül a Sky került ki győztesen.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként közel 34 perc alatt 16 pontot, 8 lepattanót, 12 gólpasszt, 2 szerzett labdát és egy blokkot ért el, valamint volt valamint volt 4 eladott labdája és egy személyi hibája.

A Sun legjobb dobói: Bonner 23/3, Thomas 22, C. Williams 16/6, B. Jones 13, J. Jones 11

A Sky legjobb dobói: Copper 27, Vandersloot 16, Quigley 13/6, Stevens 12/6, Meesseman 10

Washington Mystics – Seattle Storm 78-75

A Washington kezdte jobban a találkozót, az első negyed végén hét ponttal vezettek, a nagyszünetre azonban már egy egységnyi vendég előnnyel vonultak a csapatok. A fordulás után rálépett a gázra a Mystics, és nyolccal elhúzott, a záró negyedben pedig hiába kapaszkodott vissza a meccsbe a Storm, a győzelmet már nem tudta elvenni a fővárosiaktól.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor csereként 16 perc alatt 6 pontot és egy lepattanót gyűjtött, emellett pedig volt 3 eladott labdája és 3 személyi hibája.

A Mystics legjobb dobói: Atkins 23/12, Delle Donne 17, Cloud 11/3

A Storm legjobb dobói: Stewart 23/9, Loyd 15/3, Bird 12/6

Los Angeles Sparks – Minnesota Lynx 77-84

Az első félidőben a Lynx ötven pont felett termelt, és vezetett is kilenc ponttal a nagyszünetben, a térfélcsere után pedig még öt ponttal megfejelték a korábbi különbséget, így megnyugtató vezetés birtokában várhatták a záró etap, ahol ugyan próbált közelíteni a Sparks, a győzelmet már nem szerezhette meg Brittney Sykes együttese.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes kezdőként 28 perc alatt 15 pontot, 3 lepattanót, 5 gólpasszt és 3 szerzett labdát termelt, de volt 3 eladott labdája és 3 személyi hibája is.

A Sparks legjobb dobói: N. Ogwumike 23/6, Sykes 15/3, Samuelson 10/6, Carter 10

A Lynx legjobb dobói: Jefferson 22/6, Fowles 16, McBride 15/6, Banham 10/6

Augusztus 2. kedd

Nagy verést kapott a Los Angeles, hazai pályán bukott a Sky,

New York Liberty – Los Angeles Sparks 102-73

Az első játékrész még szoros küzdelmet hozott, tíz perc játék után mindössze kettő ponttal járt előrébb a hazai csapat, a második felvonásban viszont már el tudott lépni két számjegyű különbséggel a Liberty, a nagyszünet után pedig megduplázta előnyét a new york-i együttes, és végül száz pont fölé jutva, nagyon simán nyerte meg a mérkőzést.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes kezdőként közel 30 perc alatt 19 pontot, 6 lepattanót, 3 gólpasszt és 2 szerzett labdát tett fel a statisztikai lapjára, valamint volt egy eladott labdája és 4 személyi hibája.

A Liberty legjobb dobói: Ionescu 31/15, Howard 24/3, Han Xu 13/3, Johannes 12/3

A Sparks legjobb dobói: Sykes 19, Ogwumike 15/3, Nelson-ododa 12

Chicago Sky – Dallas Wings 78-84

A nyitó játékrész szorosan alakult, tíz perc után egy ponttal vezetett a Sky. A második felvonásban átvette az irányítást a Wings, és a nagyszünetben már a texasiak jártak előrébb. A térfélcsere után megduplázta az előnyét a Dallas, és bár a záró etapban mindent megtett a győzelemért a Chicago, a végső dudaszó pillanatában a vendégek örülhettek.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 29 perc alatt 9 pontot, 5 lepattanót, 8 gólpasszt, 2 szerzett labdát és egy blokkot gyűjtött, és volt 3 eladott labdája és 3 személyi hibája.

A Sky legjobb dobói: Copper 19, Meesseman 14/6, Quigley 14/6, Stevens 14/6

A Wings legjobb dobói: Mabrey 26/6, McCowan 20, Thornton 11/3

Augusztus 3. szerda

Közel volt a visszavágáshoz a Sparks, rangadót nyert a Storm.

New York Liberty – Los Angeles Sparks 64-61

Nagyon bekezdett a Sparks az első negyedben, már ekkor tizenhat egységnyi előnyt építettek ki, a második felvonástól kezdve azonban a Liberty fokozatosan dolgozta le a hátrányát, a félidőre már benéztek tíz alá, a harmadik negyed végén már csak hárommal vezetett a Sparks, a záró etapban pedig meg is előzte ellenfelét a New York, és végül behúzta a győzelmet.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes szűk 36 perc alatt 12 pontot, 5 lepattanót, egy gólpasszt, egy szerzett labdát és 2 blokkot ért el, emellett pedig volt 8 eladott labdája és 4 személyi hibája.

A Liberty legjobb dobói: Ionescu 20/9, Howard 12

A Sparks legjobb dobói: N. Ogwumike 19/6, Sykes 12, Canada 10

Seattle Storm – Minnesota Lynx 89-77

Már az első negyedben ellépett ellenfelétől a Storm, és tíz pont feletti előnyt épített ki, amelyet a második felvonásban megduplázott, így félidőben már huszonnégy egységgel vezettek. A harmadik negyed kiegyenlített játékot hozott, így a különbség sem változott, és bár a záró etapban tudott valamelyest közelíteni a Lynx, a Storm nagyon sima győzelmet aratott.

A Seattle Stormban Ezi Magbegor csereként 16 perc alatt 4 pontot, 4 lepattanót, egy gólpasszt és egy szerzett labdát jegyzett, de volt egy eladott labdája és 2 személyi hibája is.

A Storm legjobb dobói: Stewart 33/12, Loyd 17/6, Bird 13/9, G. Williams 13/3

A Lynx legjobb dobói: Milic 13, Fowles 12, Allen 11/3

Augusztus 5. péntek

Hullámzó meccsen egylabdás végjátékot bukott idegenben a Sparks, simán nyert a Sky.

Atlanta Dream – Los Angeles Sparks 88-86

Pontzáporral indult a találkozó, a felek az első negyedben 58 egységet termeltek, és ekkor tíz ponttal a hazaiak jártak előrébb. A második felvonásban egy kosárra zárkózott a Sparks, ezt a lendületet azonban megtörte a félidei szünet, a térfélcsere után ismét a Dream akarata érvényesült, így a záró etapnak újra tízpontos hazai vezetéssel futottak neki a felek. Itt megint próbált felzárkózni a Sparks, a végjátékot azonban a hazaiak bírták jobban, és behúzták a győzelmet.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes kezdőként 32 perc alatt 23 pontot, 7 lepattanót, 4 gólpasszt, egy szerzett labdát és egy blokkot termelt, emellett pedig volt egy eladott labdája és egy személyi hibája.

A Dream legjobb dobói: Howard 28/12, Parker 15, Caldwell 12/6, McDonald 12

A Sparks legjobb dobói: Sykes 23, N. Ogwumike 16, Brown 13/3, Samuelson 12/6, Nelson-Ododa 10

Chicago Sky – Washington Mystics 93-83

Már a feldobásnál begyújtotta a rakétákat a Sky, tíz perc alatt közel harminc pontot dobtak, a félidőre pedig már ötvenöt egységnél tartottak, több, mint húsz ponttal vezettek. A térfélcsere után rendezte a sorokat a Mystics, ekkor már kiegyenlítettebb csata zajlott a pályán, a záró etapban pedig átvette az irányítást a fővárosi együttes, és eltüntette a különbség felét, de a Chicago győzelme nem forgott veszélyben.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 23 perc alatt 10 pontot, 5 lepattanót, 7 gólpasszt és egy szerzett labdát tett fel a statisztikai lapjára, valamint volt egy eladott labdája.

A Sky legjobb dobói: Copper 19/6, Quigley 18/6, Stevens 11/3, Gardner 11/3, Vandersloot 10/3, Meesseman 10

A Mystics legjobb dobói: Hines-Allen 21/9, Austin 17, Westbrook 10/6

- 2022-08-06




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    The new Euroleague Women season is getting started!
We begin our Euroleague Women campaign in Belgium from 8
10/26 14:38
    Bemutatjuk: Alice Kunek
Bal kézzel ír, jobb kézzel játszik, gazdasági tanulmányokat folytat, és folyamatosan fejlődni szeretne: bemutatkozik nekünk Alice Kunek!
10/24 20:45
    Mechelen warm up to Euroleague Women debut with a blowout win
The new Euroleague Women season has come, and – like we do every year – we will follow our group rivals' domestic campaigns
10/24 14:37
    Kiütéses győzelemmel hangolt az Euroliga nyitányára a Mechelen
Elérkezett az új Euroliga-szezon, ezért ahogy minden évben, idén is figyelemmel kísérjük Euroligás csoportellenfeleink hazai bajnoki szereplését
10/24 14:34
    Confident win ahead of first Euroleague Women clash
We came up big in the game against Vasas, and gradually increased our lead to make it a big triumph in the league
10/22 16:59
    A szokatlan időpont sem okozott üzemzavart
Az ebéd utáni frissítő alvás helyett ma a parketten volt dolguk lányainknak, akik magabiztos teljesítménnyel gyűjtötték be a győzelemért járó pontokat
10/22 16:08
    Let's kick off Saturday afternoon together!
Science Sopron KC are also playing on Saturday afternoon in Novomatic Aréna, we await our fans right after lunch, from 2
10/21 10:17
    Induljon velünk a szombat délután!
Miután a Sopron KC csapata is szombaton lép pályára a Novomatic Arénában, így már ebéd után, 14
10/21 10:00
    Bourges claim SuperCup Women title
The French side gradually increased their advantage, and won the game while keeping us under fifty points
10/18 22:27
    Bourgesban maradt a Szuper Kupa
A 18
10/18 21:40
    Euroleague Women classic for the SuperCup Women title
One year, nine months and one day
10/17 16:24
    Euroliga klasszikus a Szuper Kupáért
Egy év, kilenc hónap, és egy nap
10/17 16:19
    Török Zoltánnal indítjuk a harmadik évadot
Podcast csatornánk harmadik évadának első adását egy érdekes beszélgetéssel indítjuk
10/15 21:25
    We’ll keep building
It wasn’t an easy game but we still got the win along the team building process
10/14 20:37
    Építkezünk tovább
Nem volt könnyű mérkőzés, de győzelemmel folytattuk a csapatépítés mentén
10/14 20:13
    Let's go to the Arena on Friday night!
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
10/14 13:00
    Péntek este irány az Aréna!
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
10/13 17:00
    Crisis management at our club
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
10/12 22:02
    Válság-menedzselés klubunknál
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz
10/12 20:02
    We took control early
The girls came out strong right from the beginning and delivered a great win at home against TFSE-MTK
10/11 20:36


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.