Keresés:     2025 július 12. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










A WNBA történetének legnagyobb fordításával nyert a Sky


Vandersloot Courtney együttese már az első negyedben komoly hátrányba került, amelyet irányítónk vezetésével sikerült ledolgoznia, és száz pont fölé jutva óriási győzelmet aratott a ligaelső ellen, a Brittney Sykes-t ismét a kezdőben tudó Los Angeles Sparks pedig körömrágós végjátékban győzte le fővárosi ellenfelét.

Las Vegas Aces – Chicago Sky 95-104

4-4-es állás után robbantottak a hazaiak, és a következő percekben egy 21-0-s(!) futást mutattak be, az itt megszerzett előnyüket pedig a játékrész végéig tartani is tudták, sőt, egy dudaszós triplával még tovább is növelték. A második felvonásban ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, a negyed közepén már huszonnyolc egységgel is jártak előrébb a nevadaiak, a félidőt azonban egy 15-2-es rohanással zárta a Sky, így azonnal vissza is jött a mérkőzésbe. A fordulás után a harmadik negyed derekán hosszú idő elteltével először „benézett” tíz alá Vandersloot Courtney együttese, olyannyira, hogy két perccel később a vezetést is átvették, sőt, a záró etapnak már nyolcpontos chicagói fórral vágtak neki a felek. Itt már uralta a találkozót a Sky, tíz pont felett is járt a különbség a javukra, és végül magabiztosan szerezték meg a győzelmet.

A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként szűk 30 perc alatt 25 pontot, 3 lepattanót és 8 gólpasszt tett a közösbe, valamint volt 2 eladott labdája és egy személyi hibája.

Az Aces legjobb dobói: Young 23/9, Plum 22/9, Wilson 16/6, Hamby 15/3, Plaisance 10/9

A Sky legjobb dobói: Vandersloot 25/9, Stevens 19/9, Parker 17/3, Meesseman 17/3, Quigley 13/6

Los Angeles Sparks – Washington Mystics 84-82

A nyitó játékrészben fej-fej mellett haladtak a felek, hol az egyik, hol a másik csapat lépett el néhány ponttal, a negyed végén pedig hárommal vezetett a Sparks. A második felvonásban sokáig üldözte ellenfelét a Mystics, sőt, három és fél perccel a nagyszünet előtt, 29-29-nél ki is egyenlített, a vezetést azonban nem tudta átvenni, így négypontos los angeles-i előnyből várhattk a csapatok a folytatást. A térfélcserét követően maradt elől a Sparks, Brittney Sykes együttese tartotta az 5-10 pont körüli különbséget, amely játékosunk két büntetőjével tizenkettőre rúgott az utolsó tíz perc előtt. A záró etapban már tizenhattal is vezetett az LA, az utolsó négy percben azonban óriási felzárkózásba kezdett a Washington, egy perccel a vége előtt pedig már csak négy pont volt a differencia a felek között. Tizenkét másodperc maradt az órán, amikor a Mystics egy triplával egy pontra zárkózott, majd két és fél szekundummal a vége előtt a játékvezetők úgy ítélték meg, hogy a Sparks szabálytalanul próbálta megakadályozni a tripladobásra készülő Natasha Cloud-ot, aki így három büntetőt dobhatott. Az elsőt a helyére is küldte, a második lejött, így a harmadikat szándékosan mellédobta, a lepattanót azonban a hazaiak szerezték meg, így szoros végjáték után ők örülhettek a dudaszó pillanatában.

A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes kezdőként szűk 28 perc alatt 7 pontot, 2 lepattanót, 3 gólpasszt és egy blokkot ért el, valamint volt egy eladott labdája és egy személyi hibája.

A Sparks legjobb dobói: N. Ogwumike 21/3, Samuelson 13/9, C. Ogwumike 10, Canada 10

A Mystics legjobb dobói: Atkins 22/9, Hines-Allen 17/3, Cloud 13/9

- 2022-06-22




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    The new Euroleague Women season is getting started!
We begin our Euroleague Women campaign in Belgium from 8
10/26 14:38
    Bemutatjuk: Alice Kunek
Bal kézzel ír, jobb kézzel játszik, gazdasági tanulmányokat folytat, és folyamatosan fejlődni szeretne: bemutatkozik nekünk Alice Kunek!
10/24 20:45
    Mechelen warm up to Euroleague Women debut with a blowout win
The new Euroleague Women season has come, and – like we do every year – we will follow our group rivals' domestic campaigns
10/24 14:37
    Kiütéses győzelemmel hangolt az Euroliga nyitányára a Mechelen
Elérkezett az új Euroliga-szezon, ezért ahogy minden évben, idén is figyelemmel kísérjük Euroligás csoportellenfeleink hazai bajnoki szereplését
10/24 14:34
    Confident win ahead of first Euroleague Women clash
We came up big in the game against Vasas, and gradually increased our lead to make it a big triumph in the league
10/22 16:59
    A szokatlan időpont sem okozott üzemzavart
Az ebéd utáni frissítő alvás helyett ma a parketten volt dolguk lányainknak, akik magabiztos teljesítménnyel gyűjtötték be a győzelemért járó pontokat
10/22 16:08
    Let's kick off Saturday afternoon together!
Science Sopron KC are also playing on Saturday afternoon in Novomatic Aréna, we await our fans right after lunch, from 2
10/21 10:17
    Induljon velünk a szombat délután!
Miután a Sopron KC csapata is szombaton lép pályára a Novomatic Arénában, így már ebéd után, 14
10/21 10:00
    Bourges claim SuperCup Women title
The French side gradually increased their advantage, and won the game while keeping us under fifty points
10/18 22:27
    Bourgesban maradt a Szuper Kupa
A 18
10/18 21:40
    Euroleague Women classic for the SuperCup Women title
One year, nine months and one day
10/17 16:24
    Euroliga klasszikus a Szuper Kupáért
Egy év, kilenc hónap, és egy nap
10/17 16:19
    Török Zoltánnal indítjuk a harmadik évadot
Podcast csatornánk harmadik évadának első adását egy érdekes beszélgetéssel indítjuk
10/15 21:25
    We’ll keep building
It wasn’t an easy game but we still got the win along the team building process
10/14 20:37
    Építkezünk tovább
Nem volt könnyű mérkőzés, de győzelemmel folytattuk a csapatépítés mentén
10/14 20:13
    Let's go to the Arena on Friday night!
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
10/14 13:00
    Péntek este irány az Aréna!
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
10/13 17:00
    Crisis management at our club
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
10/12 22:02
    Válság-menedzselés klubunknál
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz
10/12 20:02
    We took control early
The girls came out strong right from the beginning and delivered a great win at home against TFSE-MTK
10/11 20:36


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.