4-2-es atlantai vezetés után egy 12-0-s futással vette át az irányítást a Storm, de az itt megszerzett tízpontos előnyéből a negyed végére öt maradt, a második felvonásban pedig ismét vezetett a Dream. A félidőig folyamatosan változott a vezető csapat kiléte, a nagyszünetre viszont a Seattle vonulhatott egypontos előnnyel. A harmadik etap elején ismét némi levegőhöz jutott Ezi Magbegor együttese, akik a negyed közepére tíz pont feletti előnybe kerültek. Igaz, a következő percekben megint feljavult az atlantai gárda, és visszajöttek három pontra, ekkor azonban megint váltott a Seattle, és egy 10-2-es futással lezárta a játékrészt. A záró etap elején már tizenhéttel is ment Ezi Magbegor csapata, innen azonban 64-60-nál még négy pontra is fel tudott jönni a Dream, de a mérkőzés végén egy újabb, ezúttal 8-0-s futással bebiztosította a győzelmét a Storm.
A Seattle Stormban Ezi Magbegor 30 perc alatt 12 pontot, 7 lepattanót, 2 gólpasszt és 5(!) blokkot jegyzett, valamint volt 3 eladott labdája és egy személyi hibája.
A Storm legjobb dobói: Loyd 26/6, Stewart 19/9, Magbegor 12/6
A Dream legjobb dobói: Parker 13, Wallace 12/6, Howard 11, Billings 11
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz