Keresés:     2022 július 03. vasárnap
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Vandersloot Courtney ismét győzelemre vezette csapatát


Jövő évi irányítónk dupla-duplát jegyzett a Minnesota ellen megnyert találkozón.

Ezi Magbegor csapata veresége ellenére is jól játszott, amit mutat a 10 lepattanója, és 7(!) kiosztott blokkja is, Brittney Sykes azonban rossz napot fogott ki.


Minnesota Lynx – Chicago Sky 78-82


Az első játékrész közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor azonban a Sky egy futással meg tudott lépni ellenfelétől, a negyed végére azonban visszajött egy labdára a Lynx. A második etapban újfent meglógott a vendég csapat, bő két perc után tizenkét egységgel vezettek, a nagyszünet előtt azonban visszajöttek megint négy pontra a minnesotaiak. A félidő utolsó perceiben megint jobbak voltak a chicagóiak, akik bő két perc alatt egy 8-3-as futással zárták le ezt a játékrészt. A fordulás után végig tíz pont körül alakult a különbség a felek között, a záró etapnak pedig nyolcpontos Sky-vezetéssel vágtak neki a felek. Az utolsó pillanatig közdött a Lynx, azonban a Vandersloot Courtney vezette Chicago végig kitartott, és szoros végjátékban fontos győzelmet szerzett.


A Chicago Sky-ban Vandersloot Courtney kezdőként 31 perc alatt 16 pontot, 3 lepattanót, 11 gólpasszt, és egy szerzett labdát ért el, valamint volt egy eladott labdája.


A Lynx legjobb dobói: Milic 18/3, Jefferson 16/9, Fowles 16, Powers 11

A Sky legjobb dobói: Meesseman 17/9, Vandersloot 16/3, Stevens 14/3, Parker 11, Gardner 10/3


Connecticut Sun – Los Angeles Sparks 77-60


Három és fél perc alatt egy 12-0-s futással indította a találkozót a Sun, és bár a Sparks vissza tudott kapaszkodni egészen öt pontig is, a nyitó játékrész végén visszaállt a korábbi tizenkét pontos különbség a felek között. A második felvonásban rátettek erre még egy lapáttal a hazaiak, és húsz pont fölé hizlalták az előnyüket. A térfélcserét követően nagy lendülettel kezdett a Sparks, és egy 8-0-val valamelyest közelebb férkőztek ellenfelükhöz, a záró etapra pedig tizenhárom egységnyi hazai vezetéssel fordultak a csapatok. Szűk négy perccel a vége előtt benézett tíz alá is a Sparks, a végjátékot azonban újra megnyomta a Sun, és végül magabiztos győzelmet aratott.


A Los Angeles Sparksban Brittney Sykes kezdőként 27 perc alatt 6 pontot, 2 lepattanót, 4 gólpasszt és két szerzett labdát jegyzett, emellett pedig volt 1 eladott labdája és 3 személyi hibája.


A Sun legjobb dobói: Thomas 23, J. Jones 16/3, Carrington 13/3, B. Jones 10

A Sparks legjobb dobói: Ogwumike 12/3, Canada 12, Cambage 10


Seattle Storm – Phoenix Mercury 64-69


Szorosan alakult az első játékrész, hol az egyik, hol a másik együttes járt előrébb, ebből az adok-kapokból pedig a Mercury jött ki jobban, tíz perc után egy ponttal vezettek. A második etapban aztán négy és fél perc alatt egy 13-7-es futással megléptek a vendégek, a félidőb végére azonban ismét visszakapaszkodott két pontra a Storm. A fordulás után átvette az irányítást Ezi Magbegor együttese, és kiegyenlített a negyed végére, így a záró felvonásnak egálról futottak neki a felek. Itt azonban ismét jobban játszott a Mercury, és egy végletekig kiálezett csatában ők szerezték meg a győzelmet.


A Seattle Stormban Ezi Magbegor kezdőként 33 perc alatt 8 ponttal, 10 lepattanóval, 2 szerzett labdával és 7 blokkal segítette csapatát, de volt egy eladott labdája és egy személyi hibája is.


A Storm legjobb dobói: Loyd 26/15, Talbot 8/6, Magbegor 8

A Mercury legjobb dobói: Taurasi 24/18, Diggins-Smith 14/6, DeShields 11/3


Ezi Magbegor és Vandersloot Courtney szép teljesítményéről a liga hivatalos Facebook-oldala is megemlékezett.


Ezi hét blokkos teljesítménye:





Courtney dupla-duplája:




- 2022-05-15




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Újabb győzelmével már második a Sky
Vandersloot Courtney együttesének mindössze egyetlen mérkőzés a hátránya a listavezető Las Vegas Aces-zel szemben, akik Ezi Magbegor és a Seattle Storm ellen szenvedtek vereséget
06/30 18:33
    Vandersloot Courtney újabb meccsnyerő dobásával győzött a Sky
Irányítónk együttese szinte végig vezetett a Minnesota elleni találkozón, a döntés azonban így is az utolsó támadásra maradt
06/29 10:37
    Dávid Gáspár: 2025!
It is for certain that the months of the summer will not pass by without important decisions regarding the future of our club either
06/27 17:45
    Gáspár Dávid 2025-ig hosszabbított
Most már biztos, hogy a nyári hónapok sem telnek el fontos, a jövőbe mutató bejelentés nélkül csapatunk háza táján
06/27 17:11
    Már a félidőre eldöntötte a Sky a „sopronos” rangadót
Vandersloot Courtney együttese már a nagyszünetre huszonkilenc pontos előnyt épített ki a Brittney Sykes-szal felálló Los Angeles Sparks ellen, így a második félidőben pihentethették a fontosabb játékosaikat, Ezi Magbegor és a Seattle Storm pedig sokáig szoros találkozón szintén győzelmet ünnepelhetett
06/24 09:23
    A WNBA történetének legnagyobb fordításával nyert a Sky
Vandersloot Courtney együttese már az első negyedben komoly hátrányba került, amelyet irányítónk vezetésével sikerült ledolgoznia, és száz pont fölé jutva óriási győzelmet aratott a ligaelső ellen, a Brittney Sykes-t ismét a kezdőben tudó Los Angeles Sparks pedig körömrágós végjátékban győzte le fővárosi ellenfelét
06/22 13:43
    Megint nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a New Yorkot fektette két vállra, míg Vandersloot Courtney és a Chicago Sky egylabdás meccset bukott, a Los Angeles Sparks pedig Brittney Sykes jó jétéka ellenére szenvedett vereséget
06/20 11:39
    Hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a Sky
Vandersloot Courtney együttese az Atlantát gyűrte le ráadásban hazai pályán, míg Ezi Magbegor és a Seattle Storm ezúttal alulmaradt
06/18 12:48
    Megint nagy csatát nyert a Storm
Ezi Magbegor együttese a második félidőben teljesen eltüntette a nagyszünetig összeszedett hátrányát, és megnyerte a mérkőzést
06/16 13:14
    Újabb thrillert nyert a Sky
Vandersloot Courtney az utolsó másodpercben egy meccsnyerő triplával koronázta meg fantasztikus teljesítményét a New York elleni mérkőzésen, Ezi Magbegor pedig a Dallas legyőzésénél vállalt kulcsszerepet
06/13 09:24
    Újabb vereségbe szaladt bele a Sparks
Brittney Sykes együttese az első negyedben még tudta tartani a lépést ellenfelével, ezután azonban érvényesítette a papírformát a nevadai gárda, és megnyerte a találkozót
06/12 10:34
    Egylabdás meccset nyert idegenben a Sky és a Storm is
Vandersloot Courtney együttese Connecticutban győzte le a Sunt, míg Ezi Magbegor és a Storm Dallasban múlta felül a Wingst
06/11 09:53
    Nem tudták végigcsinálni
Tetemes hátrányt dolgozott le a második félidőben a Chicago, a döntő dobás azonban kimaradt, így a fordítás nem sikerült Vandersloot Courtney együttesének
06/09 10:19
    Hullámzó meccset nyert a Storm
Ezi Magbegor ismét jól játszott, teljesítményét pedig győzelemmel koronázta meg
06/08 10:03
    Ezi Magbegor szép teljesítménnyel tért vissza a pályára
Jó játékkal hagyta maga mögött betegségét fiatal centerünk, csapata azonban vereséget szenvedett
06/06 14:40
    Brittney Sykes vezette győzelemre a Los Angeles-t
Új játékosunk a hét eleji mérkőzésen extra dobóformát fogott ki, ezzel győzelemhez segítve csapatát
06/04 08:05
    Önkénteseket keresünk az U20 Európa bajnokságra!
Július 8-16
05/30 17:40
    Egylabdás mérkőzést nyert a Sparks
Brittney Sykes együttese többször is vezetett nagyobb különbséggel, leszakítani azonban nem tudta ellenfelét, így szoros végjátékban csikarta ki a győzelmet
05/30 09:23
    Kikapott a listavezetőtől a Sky
Vandersloot Courtney ismét jól játszott, azonban ez a teljesítmény most nem ért győzelmet
05/29 09:04
    Ezúttal elbukta a pontháborút a Sparks
Tizenöt pontos hátrányból állt fel Brittney Sykes csapata, de az utolsó lépést már nem tudta megtenni, és végül vereséget szenvedett
05/28 10:02


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkûl.