Az első hazai Euroliga mérkőzésünkön az elmúlt hetek felállásában kezdtünk. A hiányzók visszatérésére még várni kell, de a hétvégétől eggyel biztosan beljebb leszünk, miután a WNBA ezüstérmes Shey Peddy a rövid pihenője után csatlakozik keretünkhöz.
Alíz gyors kosarával vette kezdetét a találkozó, majd egy szép játékot követően Gabby adott gólpasszt Bettinek, sőt, előbbi egy labdaszerzést követően még egy ziccert is bedobott. Ezután Collier révén megszerezték első pontjaikat az olaszok is, Gabby újabb könnyű kosara után azonban időt kértek a vendégek (3. perc 8-2). A rövid szünet után Laksa hintett egy trojkát, a túloldalon pedig Gabby egy újabb labdaszerzés után ismét könnyű kosarat dobott. Neca lemásolta Gabby előbbi akcióját, majd Mestdagh dobott triplát, Betti kettesére pedig Laksa ismét kintről felelt. A következő percekben egy pontra zárkózott a Schio, Neca középtávoli kettesére pedig Laksa egy újabb hárompontossal felelt, kiegyenlítettek az olaszok, jött is Gáspár Dávid első időkérése (8. perc 18-18). A gyors tanácskozás után a vezetést is átvették a vendégek, miután Dotto talált be távolról. Betti egy, Sára pedig két büntetőt értékesített, így döntetlen állásról folytatódott a találkozó (10. perc 21-21).
Betti szerzett labdát a saját palánkja alatt a második negyed kezdetén, az akció végén pedig ő kapta vissza a labdát Gabby-től, majd ziccert dobott. Ezután Zsófi is „megkínálta” centerünket egy forintos labdával, újabb két pont volt a jutalma. Betti megállíthatatlannak bizonyult a palánk alatt, újabb kosara mellé még egy faultot is kiharcolt, jött is a Schio időkérése (13. perc 27-21). A megbeszélés után Betti a plusz egy büntetőt is a helyére küldte, míg a túloldalon Gruda volt eredményes. Neca két jó büntetője után Gruda dobott újabb kettest, majd újra Betti volt eredményes, egy jó csapatvédekezést követően pedig Gabby dobott bravúrkosarat. Olasz részről Sottana jegyzett egy kettest, majd Gruda is bevágott egyet, így Gáspár Dávidnak is ki kellett kérnie a második idejét (34-29). André duplájával még közelebb jött a Schio, két perccel a nagyszünet előtt már csak három egységgel jártunk előrébb, így Betti újabb kosara a legjobbkor jött. Nem örülhettünk sokáig, Laksa ugyanis megint betalált kintről, sőt, Sottana kettese után a félidei szünetre is döntetlen állásnál vonulhattak a csapatok (20. perc 36-36).
Fotó: Tóth Zsombor
Betti ott folytatta a fordulás után, ahol abbahagyta, az ő újabb kosarával kerültünk ismét előnybe, majd Gabby is dobott egy nehéz ziccert. A túloldalon Mestdagh vágott be egy hármast, majd Gruda és Collier pontjainak köszönhetően már a Schio vezetett (23. perc 40-43). Ezután Zsófi pillanatai következtek, két hihetetlen utolsó másodperces triplával megszerezte a vezetést csapatunknak, azonban Laksa sem maradt adós a pontokkal, ötödik tripláját is bedobta, így ismét döntetlen állást mutatott az eredményjelző. Sára és Neca is két–két büntetőt dobhatott, egyikük sem hibázott, így ismét két kosárnyi távolságra szakadtunk el a vendégektől, Neca duplája után pedig újfent időt kértek az olaszok (28. perc 52-46). Egy perccel később Betti a huszadik pontját is megszerezte, majd Crippa is betalált. A harmadik játékrész Zsófi két jó büntetőjével ért véget (30. perc 56-48).
Fotó: Tóth Zsombor
Két percet kellett várni az első kosárra a záró etapban, amelyet Gruda szerzett, időt kért Gáspár Dávid (32. perc 56-50). Kemény küzdelem zajlott a pályán, négy perc elteltével pedig Mestdagh kosarával tovább közelített a Schio, Betti révén büntetőből pedig mi is megszereztük az első pontunkat a negyedben, majd a vendég edző technikai hibája után Neca is értékesített egy büntetőt, Gabby pedig egy duplát is bedobott (60-52). Francia-amerikai játékosunk azután kiharcolt egy személyi hibát Sottana ellen, aki így kipontozódott, Gabby pedig mindhárom büntetőjét értékesítette, ezzel a mérkőzés során először két számjegyűre növelve előnyünket, jött is Georgios Dikeioulakos vezetőedző újabb időkérése (37. perc 65-54). Verona és Betti kosárváltása következett, majd ihletett formában kosarazó centerünk egy bődületes blokkot is kiosztott, jött az újabb olasz időkérés (67-56)! André maradt üresen a palánk alatt, és dobott könnyű kettest, de ez ma este senkit nem érdekelt, óriási győzelemmel őriztük meg veretlenségünket az Euroligában (40. perc 67-58)!
Gáspár Dávid: Nagyon boldog vagyok, hogy olyan játékosokat tudok edzeni, akik hiszen a tervben és az utolsó percig mindent beleadnak, soha nem adják fel! Vannak nehézségeink, de nem ezeken aggodalmaskodunk, hanem dolgozunk. Ez történt ma is. Jól kezeltük a szituációkat, felvettük a harcot a rivális nagyszerű játékosaival. Nagyon büszke vagyok a csapatra! A legjobbakat kívánom ellenfelünknek, és biztos vagyok benne, hogy legközelebb is ilyen mentalitással futunk ki a parkettre!
Gabby Williams: Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma küzdöttünk! Kemény ellenfél volt a Schio, de összetartó egységet mutatva, remekül dolgoztunk egymásért!
Georgios Dikaioulakos: Gratulálok a Sopronnak, ugyanakkor nagyon szomorú vagyok a játékvezetők ténykedése miatt, ami a soproniak sikerének értékéből nem von le semmit. Nem volt egyetlen büntető dobásunk sem, és nagyon hamar összegyűltek a csapathibáink. Voltak nagyon jó és nagyon rossz pillanataink is. Határ Bernadett nehéz feladat elé állított minket, és voltak nálunk gyengébb teljesítmények is. A hibáinkra kell fókuszálnunk, nem a játékvezetőkben keresni a vereség okait, és jobb megoldásokat kell találnunk támadásban.
Giorgia Sottana: Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez, jó mecset játszottak! A szezon elején járunk, még sok mindenen kell dolgoznunk, és a mai mérkőzés is megmutatta, hogy főleg miken. Folytatjuk a munkát!
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz