Keresés:     2021 szeptember 23. csütörtök
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14










Napheesa Collier ismét győzelmet ünnepelhetett


A Minnesota Lynx meggyőző teljesítménnyel múlta felül aktuális ellenfelét, a játéknap másik soproni érdekeltségű találkozóján azonban Briann January együttese vereséget szenvedett.

Chicago Sky – Connecticut Sun 81-75

Jobban kezdett idegenben a Sun, már 7-2-re is vezettek, azonban a negyed közepén fordított a Sky. Az első játékrészt Briann January együttese egy 10-2-es rohammal zárta, így újra náluk volt az előny. A másodikban továbbra is tartotta magát a Connecticut, a félidőben ötpontos fórral vonulhattak le a pályáról. A fordulás után ismét bekezdett a vendég csapat, jártak kilenc ponttal is előrébb, azonban a negyed derekára utolérte ellenfelét a Sky, és innentől kezdve sokáig egy-három pont között mozgott a különbség a felek között. Két perccel a harmadik játékrész vége előtt átvette a vezetést a Chicago, így az utolsó negyedre már a hazaiak fordultak jobb helyzetből. A záró etapban tíz pont feletti előnyt épített ki a „szeles város” csapata, amelyet már nem engedett ki a kezéből a mérkőzés végéig.

A Connecticut Sunban Briann January 35 perc alatt 2 lepattanót, 3 gólpasszt és egy szerzett labdát jegyzett, valamint volt 3 faultja és egy eladott labdája is.

A Sky legjobb dobói: Copper 18/3, Parker 15/3, DeShields 13/3

A Sun legjobb dobói: Thomas 20, Charles 15/3, Hiedeman 13/3

Dallas Wings – Minnesota Lynx 73-85

Hét pontot szerzett a Minnesota a mérkőzés elején, mielőtt a dallasiak bedobták az első kosarukat, a negyed közepén pedig már 11-2-re is vezettek a vendégek. Ezután magára talált a texasi együttes, és feljött egy pontra, a vezetést azonban nem tudta átvenni. A második etapban már tizennégy is volt közte, amikor ismét elkezdett visszakapaszkodni a Wings. Fel is jöttek öt pontra, ekkor azonban megint sebességet váltott Napheesa Collier együttese, és félidőig megduplázta előnyét. A fordulás után elkapta a fonalat a hazai csapat, és visszajött két egységre, majd egy triplával a vezetést is átvette. Ezután egy kis ideig fej-fej mellett haladtak felek, azonban a játékrész vége ismét a minnesotaiaknak sikerült jobban, így két kosárnyi előnyből várhatták az utolsó tíz percet. A záró etapot egy 10-0-s futással kezdte a Lynx, ezzel pedig a lényegi kérdések el is dőltek a mérkőzésen, végül sima győzelmet arattak az északiak.

A Minnesota Lynxben Napheesa Collier közel 37 perc alatt 19 pontot, 8 lepattanót, 4 gólpasszt, és 2 blokkot ért el, illetve beütött 3 faultot és eladott 3 labdát.

A Wings legjobb dobói: Ogunbowale 20/6, Thornton 10/6, Sabally 10/3, Gray 10

A Lynx legjobb dobói: McBride 22/9, Collier 19, Fowles 14

- 2021-06-18




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Last rehearsal went well
The Ferenc Krasznai Memorial Game brought a pretty lopsided affair against Czech side Brno, in which our team scored 63 in the first half already
09/22 18:24
    New player on board
Our team has been preparing hard for the Hungarian championship about to start at the weekend since the beginning of August, and the Euoleague tip-off in October is getting close, too
09/22 14:09
    Új játékos a fedélzeten
Csapatunk augusztus eleje óta keményen készül a hétvégén rajtoló magyar bajnoki pontvadászatra, és nyakunkon már az októberi Euroliga rajt is
09/22 12:36
    Győr helyett Brno
Betegségek és sérülések miatt a győriek lemondták a szerdai Krasznai Ferenc Emlékmérkőzést, akik helyett a cseh BK Zabiny Brno érkezik Sopronba
09/20 15:05
    Győzelemmel zárta az alapszakaszt a Sun és a Lynx
Mindkét WNBA-játékosunk együttese sikerrel hangolt a három nap múlva induló rájátszásra
09/20 09:26
    Introducing: Aby Gaye
Our French center Aby Gaye told us about the beginnings, the main stations of her career so far, and we also got to know that she helps young girls' education in Senegal through a program
09/19 09:50
    Bemutatjuk: Aby Gaye
Francia centerünk, Aby Gaye mesélt nekünk a kezdetekről, pályafutása főbb állomásairól, a soproni tapasztalatairól és azt is megtudtuk, hogy segíti egy programon keresztül Szenegálban a fiatal lányok oktatását
09/19 09:26
    Másodszor is legyőzte a Fevert a Lynx
Napheesa Collier együttese a hazai siker után Indianában is győztesen hagyta el a pályát
09/18 08:34
    We kept up with Prague for one quarter
At the next station of our pre-season games we played in Prague, where we managed to keep up with our fellow Euroleague Women club ZVVZ USK Prague for a single quarter
09/16 18:55
    Egy negyedig tartottuk a lépést a Prágával
Felkészülési mérkőzéseink következő állomásán Csehországban léptünk pályára, ahol a szintén euroligás ZVVZ USK Prága csapatával egy negyeden keresztül tudtuk tartani a lépést
09/16 18:33
    Fantasztikus második félidővel hengerelt a Sun
Briann January együttese a klubcsúcsot jelentő tizenharmadik győzelmét szerezte zsinórban
09/16 08:30
    Jelentős kedvezmény bérleteseinknek!
Szeptember 16-án, csütörtökön megkezdjük bérleteink árusítását a 2021/2022-es szezonra, melyeket változatlan áron, 20 ezer forintért bocsájtunk szurkolóink rendelkezésére
09/13 20:38
    Hullámzó mérkőzést nyert a Lynx
Napheesa Collier együttese vezetett tizenhat ponttal is, az utolsó negyedet mégis hátrányból kezdte, végül azonban fontos győzelmet aratott
09/13 08:45
    Nagy rangadót nyert idegenben a Sun
Briann January együttese Phoenixbe utazott, ahol a két leghosszabb aktív győzelmi sorozattal rendelkező gárda csapott össze
09/12 07:56
    Zsófia Fegyverneky received her third diploma
On Friday in the Swiss FIBA headquarters, at the Patrick Baumann Basketball House the graduates of the TIME-OUT 2
09/11 14:39
    Harmadik diplomáját vehette át Fegyverneky Zsófia
Pénteken, a FIBA svájci központjában, a Patrick Baumann Kosárlabda Házban vehették át diplomáikat, a nemzetközi szövetség TIME-OUT 2
09/11 14:30
    Hazai pályán tudott újra nyerni a Lynx
Egy rendkívül kiélezett első félidő után a harmadik negyedben harminc pontot dobva döntötte el a találkozó sorsát a minnesotai együttes
09/11 07:34
    We played well down the stretch in the memorial game in Győr
Compared to Tuesday's game besides Jeca who suffers from a minor leg injury we were also missing Zsófi Fegyverneky from the line-up due to her FIBA graduation ceremony, but with a great fourth quarter showing we came away with a win from Győr who were also missing some players at the Ákos Fűzy-Péter Tapodi Memorial Game
09/10 20:07
    Jól hajráztunk a győri emlékmérkőzésen
A keddi mérkőzéshez képest a kisebb lábsérüléssel bajlódó Jeca mellett ezúttal a FIBA diplomaátadó miatt Fegyverneky Zsófi sem állt vezetőedzőnk rendelkezésére, de egy elsöprő negyedik negyeddel 13 pontos győzelmet arattunk a szintén tartalékos győriek otthonában, a Fűzy Ákos-Tapodi Péter emlékmérkőzésen
09/10 19:51
    Domináns győzelmet aratott a Sun
Már az első negyedben eldöntötték a találkozót Briann Januaryék, akik így továbbra is vezetik a bajnokságot
09/10 07:53


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.