Szerdán 80. alkalommal méri össze erejét bajnoki keretek között csapatunk és az ALUINVENT-DVTK. A bajnoki elődöntő párharc az egyik fél két győzelméig tart.
A magyar bajnokság egyik, ha nem a legrégebbi párharcát testesíti meg a Sopron-Diósgyőr versenyfutás. Minden sorozatot figyelembe véve, sok emlékezetes pillanattal fűszerezve, eddig 96 alkalommal néztek szembe egymással a felek. 66-szor mi ünnepeltünk győzelmet hűséges szurkolóinkkal, míg 30 találkozó lefújásakor a piros-fehérek és fanatikus táboruk lejtett örömtáncot.
Idén háromszor mérkőztünk meg Földi Attila vezetőedző jól összerakott csapatával, akik egyik alkalommal sem adták meg könnyen magukat. A kupa ezüstérmese a rájátszás első körében csupán egyszer lépett pályára, miután ellenfele, a PEAC-Pécs, az első mérkőzést kénytelen volt kihagyni a koronavírus árnyékában, a másodikat pedig óriási hajrával, az utolsó három perc elsöprő játékával Medgyessy Dóráék nyerték.
Minden bizonnyal frissebbek lesznek nálunk, mi viszont ritmusból vágunk neki az elődöntőnek, és az erőviszonyok is mellettünk szólnak. Érdekes párharcra számíthatunk, melynek végén reményeink szerint készülhetünk klubunk újabb bajnoki aranycsatájára, na meg persze előtte a törökországi FINAL4-ra.
A bajnoki nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a szövetség weboldalán, illetve élő videóképes közvetítés formájában a MindiGO oldalán.
Sopron vs. DVTK (bajnoki)
79 mérkőzés
54 győzelem / 25 vereség
6186 dobott / 5676 kapott pont
ALUINVENT-DVTK Miskolc: Medgyessy 12/3, Aho N. 2, Kányási 14/3, Mokango 12/6, Kiss A. 8 Cs.: Pusztai 14/3, Vukov 2, Tóth F. 2
Sopron Basket: January 16/9, Walker 2, Williams 25/9, Varga A. 2, Határ 6 Cs.: Krajisnik 13, Fegyverneky 5, Brooks 2, Czukor D. 2, Varga S. -
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz