Keresďż˝s:     2020 szeptember 19. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Ünnep


A 2018-as FINAL4 döntője kapcsán ünnepre készült minden magyar kosárlabda barát! Először léphetett pályára magyar csapat az Euroliga elsőségért! A túloldalon egy kisebb világválogatott sorakozott fel, mely érvényre is juttatta nagyobb erejét a remekül küzdő csapatunkkal szemben. Bár a számok az eredményjelzőn mást mutattak, de mi azon az estén nem veszthettünk!

A MÉRKŐZÉS

Az amerikai szupersztár, Maya Moore triplája indította útjára az aranycsatát. A 3. percben Yvonne révén megszületett a mi első kosarunk is, azonban ez sem törte meg az orosz óriás lendületét, jött is Roberto Iniguez időkérése (4. perc 11-3). A Jekatyerinburg kezdésére egy nagyobb futással válaszoltunk a rövid szünet után, amellyel látótávolságba kerültünk (14-11). Sőt, Zsófi dobása után már csak egy pont volt közte, ekkor azonban ismét megtalálta a ritmust ellenfelünk, és a negyed hajrájában meglépett előlünk (10. perc 22-15).

Hiába próbáltuk tartani a lépést, a Jekatyerinburg játékosai valahogy mindig megtalálták a rést a pajzsunkon, és a második etap feléhez közeledve két számjegyűre növelték előnyüket (14. perc 29-19). Egy perccel később tizenkettő is volt közte, ám ekkor három gyors és sikeres támadással jelentkeztünk, megfelezve ezzel a különbséget (33-27). A játékrész Danielle és Meesseman triplaváltásával zárult, utóbbi jó kilenc méterről talált be a dudaszó pillanatában (20. perc 42-30).

A harmadik negyed elején egyik csapat sem tudta magához ragadni az irányítást, így a különbség sem változott. A 27. percben azonban Tina kosarával ismét benéztünk tíz alá (45-36), és végül egy ponttal sikerült a negyedet is megnyernünk (30. perc 53-42).

A záró etapban is folytatódott a nagy küzdelem, ott lógtunk ellenfelünk nyakán. A 34. percben Moore ziccere után Roberto Iniguez kért időt (56-42). Yvonne egy triplával, majd egy ziccerrel tartotta meccsben csapatunkat (56-47). A negyed közepéhez érve azonban már egyre jobban fáradtunk, és egyre nehezebben tartottuk a lépést az oroszokkal, akik ezt ki is használták, és eldöntötték a mérkőzést (36. perc 63-47). Az utolsó három percet állva tapsolta végig a soproni publikum. Mindkét csapatnak kijárt az ünneplésből! A Jekatyerinburg megérdemelten nyerte meg a FINAL4-t az erőn felül teljesítő csapatunkkal szemben (40. perc 72-53).

A 2017/2018-as szezonban az Euroliga ezüstérmese a SOPRON BASKET!

JEGYZŐKÖNYV

UMMC EKATERINBURG - SOPRON BASKET 72-53 (22-15, 20-15, 11-12, 19-11)
Sopron, 3100 néző

UMMC Ekaterinburg: Toliver 4, Torrens 4/3, Moore 17/6, Meesseman 19/3, Griner 16 Cs.: Beliakova 5/3, Sanders 4, Beglova 3/3
Sopron Basket: Fegyverneky 4, Turner 21/12, Crvendakic 2, Milovanovic 13/6, Határ - Cs.: Page 9/3, Jovanovic 4, Salvadores -, Dubei -

ÉLD ÁT ÚJRA!



- 2020-05-19




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    We played in a great rhythm
We started out strong in the first few minutes, and caused our opponents a lot of trouble with our well-oiled defense
09/18 21:21
    Euroleague: End-of-October start with a bubble arrangement
A decision has been made about the arrangement of Euroleague, which begins at the end of October with the qualifiers, and the first round will take place at the end of November-beginning of December
09/17 21:47
    Euroliga: Október végi rajt, buborékos lebonyolítással
Döntés született az Euroliga lebonyolításáról, mely október végén indul a selejtezőkkel, és november végén, december elején kerül sor az első körre
09/17 19:41
    We are hosting Cegléd on Friday
Due to some minor injuries our team has asked to reschedule our pre-season game from Wednesday to Friday at 6
09/15 15:29
    Pénteken fogadjuk a Ceglédet
Kisebb sérülések miatt csapatunk kérésére a szerdai felkészülési mérkőzésünk átkerült pénteken 18
09/15 13:35
    Victory against Csata in a dynamic game
Unfortunately, we had to perform in front of empty stands, and our fans were able to follow the two teams' clash via online video stream
09/11 19:53
    Lendületes mérkőzésen győztünk a Csata ellen
Ezúttal sajnos üres lelátók előtt kellett pályára lépnünk, szurkolóink az online streamen keresztül követhették nyomon a két csapat összecsapását
09/11 19:46
    Online közvetítés a Csata ellen
Csapatunk, zárt körű mérkőzésen, ma 17
09/11 09:13
    Zárt kapus felkészülési mérkőzések jönnek
Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat a Novomatic Aréna közleménye alapján, hogy a létesítmény a már korábban bevezetett járványügyi protokoll szerint üzemel tovább, így a szeptemberi sport rendezvények, beleértve a felkészülési mérkőzéseinket (szeptember 11
09/08 10:05
    Where to now, Euroleague?
As you know, our managing director Zoltán Török has come up with a suggestion to launch the most prestigious competition in January
09/07 21:07
    Merre tovább Euroliga?
Mint ismert, Török Zoltán ügyvezetőnk a nemzetközi kupák sorsolását követő csapatvezetői értekezleten azzal a javaslattal állt elő, hogy januárban rajtoljon el a legrangosabb sorozat
09/07 20:30
    Confident win in the memorial game in Győr
In the Ákos Fűzy-Péter Tapodi Memorial Game our team switched into a higher gear after a close first quarter and built up a 21-point lead until half-time, which they managed to keep despite losing the third quarter
09/06 20:17
    Magabiztos siker a győri emlékmérkőzésen
A Fűzy Ákos–Tapodi Péter emlékmérkőzésen szoros első negyed után csapatunk ritmust váltott és a félidőig 21 pontos előnyre tett szert, melyet úgy is megőrzött, hogy a harmadik negyedet elvesztette
09/06 19:58
    First showing in a memorial game on Sunday
In September there are pre-season games in the schedule for the team already
09/04 13:02
    Emlékmérkőzésen mutatkozunk be vasárnap
Szeptemberben már edzőmérkőzések is szerepelnek csapatunk felkészülési programjában
09/04 12:13
    No decision yet about the start of Euroleague
The board of FIBA has proposed additional negotiations between the clubs and the national federations to come up with a protocol that focuses on the athletes' health, but does not involve postponing the start of the competition
09/02 10:34
    Nincs döntés az Euroliga rajtjáról
A FIBA vezetősége a legrangosabb női sorozat kapcsán további egyeztetéseket helyezett kilátásba a klubok és a nemzeti szövetségek között egy olyan protokoll kidolgozására, mely a sportolók egészségének biztonságát helyezi előtérbe, de lehetőleg nem jár a sorozat rajtjának eltolásával
09/02 10:06
    Így indultunk neki az alapozásnak - Videó
Ahogy arról beszámoltunk, a múlt héten, egy rövid nyári pihenő után csapatunk megkezdte a felkészülést a szezonra, mely kapcsán az egyik edzést követően megszólaltattuk Gáspár Dávid vezetőedzőnket, és két játékosunkat, Fegyverneky Zsófiát, illetve Tina Krajisnikot
08/18 16:46
    Euroleague: We got in a well-balanced group
In the Euroleague Women online drawing ceremony in Munich our club got selected into Group Balong with UMMC Ekaterinburg (RUS), Bourges Basket (FRA), Famila Schio (ITA), TTT Riga (LAT) Galatasaray (TUR) and Basket Landes (FRA)
08/17 18:13
    Euroliga: Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk
Az Euroliga müncheni online sorsolásán klubunk a „B” megjelölésű csoportba került a UMMC Jekatyerinburg (orosz), Bourges Basket (francia), Famila Schio (olasz), TTT Riga( lett), Galatasaray (török), Basket Landes (francia) társaságában
08/17 10:43


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.