Az olimpiai selejtezők miatt ezúttal már kedden teljes fordulóra kerül sor az Euroligában. Csapatunk az Arka Gdynia vendégeként lép pályára 18 órától.
November végén sérültekkel, rossz passzban fogadtuk a lengyeleket Sopronban, melynek egy nagy csatában elszenvedett fájó vereség lett a vége. A WNBA-s Atlanta csapatában 11 pontos átlagot felmutató német center, Marie Gülich rendkívül jól használta fizikai fölényét és gyorsaságát a palánkok alatt, 22 pontjával döntő érdemeket vállalt a győzelemből. Most más lesz a helyzet a festékben, miután a novemberi találkozóhoz képest lesz Jeca, Candice, és a Lyon ellen élete mérkőzését játszó Tina is egészségesen veheti fel a harcot a Gdynia centereivel. A szlovák válogatott karmestere, Bálintová által irányított lengyel gépezet rajtunk kívül a Girona és a Lyon ellen ünnepelhetett sikert. Legutóbb drámai küzdelemben, az utolsó másodpercben szenvedtek vereséget a Girona pótotthonában, miután a spanyolok csarnoka víz alá került a tomboló vihar következményeként. Három győzelmükkel jelen pillanatban a tabella utolsó helyét foglalják el. Miután a mi nevünk mellett már öt siker áll, és a keddivel együtt három forduló van hátra az alapszakaszból, így egy lengyelországi győzelemmel biztossá válna, hogy megelőzzük őket a végelszámolásnál. Természetesen nem csak ezért lenne nagyon fontos hozni a mérkőzést, hanem azért is, hogy tartsuk a lépést a riválisokkal, vagy a többi találkozó kedvező alakulása esetén, akár csökkentsük is a távolságot az előttünk álló BLMA és Schio csapataival szemben.
Csapatunk centere, Candice Dupree is tisztában van azzal, hogy minden pontnak óriási jelentősége van. Őt kérdeztük várakozásairól a mérkőzés előtt.
A 18.00 órakor kezdődő mérkőzés nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a FIBA weboldalán, illetve élő videókép formájában az Euroliga Youtube csatornáján is.
Sopron vs. Gdynia
11 mérkőzés
5 győzelem/ 6 vereség
838 dobott/ 848 kapott pont
Legutóbb - 2019. november 28.
Sopron Basket – Arka Gdynia 59-61 (14-15, 18-18, 15-17, 12-11)
Sopron Basket: January 7, Fegyverneky 8, Weninger 6/3, Crvendakic 14, Határ 12 Cs.: Jovanovic 7, Dubei 5/3, Varga A. -
Arka Gdynia: Balintova 1, Kastanek 8/6, Allen 13/6, Papova 2, Gülich 22 Cs.: Rembiszewska 6/3, Slamova 5, Greinacher 4, Podgorna –
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz