Keresďż˝s:     2020 szeptember 19. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Ki lép egyet előre?


Csapatunk kedden délután kel útra Kurszk irányába, ahol szerdán, magyar idő szerint 17 órakor dobják fel a labdát az Euroliga 6. fordulójában.

Kijelenthetjük, hogy egyik, a tavalyi szezon után átalakított csapat sincs jó passzban. Az elmúlt időszakban mindkét együttes többször vonult le a végső sípszót követően szomorúan a pályáról, az Euroligában két győzelem mellett három vereséget számlálva. Míg a hétvégén Roberto Iniguez alakulata 21 pontos vereséget könyvelt el a rivális Jekatyerinburg ellen, addig mi Pécsett szenvedtünk vereséget 735 nap, és 56 sikeresen megvívott bajnokit követően.

Dewanna Bonner - Forrás: fiba.com
Nincs könnyű helyzetben sérülések sújtotta csapatunk, és hiába fut az elmúlt időszakban hasonló pályát a Kurszk, így is ők számítanak a mérkőzés esélyesének. Különösen azt figyelembe véve, hogy a botladozó oroszok megengedhették maguknak azt, hogy több poszton is megerősítsék keretüket az elmúlt másfél hétben. Jessica Breland és Glory Johnson a WNBA-ben is meghatározó szerepet töltenek be csapataikban, de beépítésük nyilván igényel némi időt. Ami viszont felénk billentheti a mérleg nyelvét, az a védekezés. Igaz, a PEAC ellen pont a játék ezen elemében maradtunk el a tudásunktól, de a pécsi második félidőt leszámítva, a védekezésünk eddig jól működött. Ellentétben a Kurszkkal, akik már a szezon elején sem tündököltek ezen a téren.

Csapatunk keményen dolgozik, hogy újra meginduljunk felfelé, és megtaláljuk az új szerkezetben a leghatékonyabb játékot. Szükség lenne némi önbizalomra is, hogy a kialakított helyzeteket minél nagyobb arányban váltsuk gólra. Talán ez lenne a szerdai mérkőzés legfőbb célja, hogy mentálisan megerősödve jöjjünk ki a csatából. Persze azt se bánnánk, ha ehhez egy jó eredmény is párosulna.

A mérkőzést megelőzően másodedzőnket, Laczka Miklóst kérdeztük a jelenlegi helyzetről, és a találkozóval kapcsolatos várakozásairól.



Sopron vs. Kurszk

6 mérkőzés
1 győzelem/5 vereség
422 dobott/522 kapott pont

A mérkőzés nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a FIBA weboldalán, illetve élő videókép formájában az Euroliga Youtube csatornáján is.





- 2019-12-03




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    We played in a great rhythm
We started out strong in the first few minutes, and caused our opponents a lot of trouble with our well-oiled defense
09/18 21:21
    Euroleague: End-of-October start with a bubble arrangement
A decision has been made about the arrangement of Euroleague, which begins at the end of October with the qualifiers, and the first round will take place at the end of November-beginning of December
09/17 21:47
    Euroliga: Október végi rajt, buborékos lebonyolítással
Döntés született az Euroliga lebonyolításáról, mely október végén indul a selejtezőkkel, és november végén, december elején kerül sor az első körre
09/17 19:41
    We are hosting Cegléd on Friday
Due to some minor injuries our team has asked to reschedule our pre-season game from Wednesday to Friday at 6
09/15 15:29
    Pénteken fogadjuk a Ceglédet
Kisebb sérülések miatt csapatunk kérésére a szerdai felkészülési mérkőzésünk átkerült pénteken 18
09/15 13:35
    Victory against Csata in a dynamic game
Unfortunately, we had to perform in front of empty stands, and our fans were able to follow the two teams' clash via online video stream
09/11 19:53
    Lendületes mérkőzésen győztünk a Csata ellen
Ezúttal sajnos üres lelátók előtt kellett pályára lépnünk, szurkolóink az online streamen keresztül követhették nyomon a két csapat összecsapását
09/11 19:46
    Online közvetítés a Csata ellen
Csapatunk, zárt körű mérkőzésen, ma 17
09/11 09:13
    Zárt kapus felkészülési mérkőzések jönnek
Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat a Novomatic Aréna közleménye alapján, hogy a létesítmény a már korábban bevezetett járványügyi protokoll szerint üzemel tovább, így a szeptemberi sport rendezvények, beleértve a felkészülési mérkőzéseinket (szeptember 11
09/08 10:05
    Where to now, Euroleague?
As you know, our managing director Zoltán Török has come up with a suggestion to launch the most prestigious competition in January
09/07 21:07
    Merre tovább Euroliga?
Mint ismert, Török Zoltán ügyvezetőnk a nemzetközi kupák sorsolását követő csapatvezetői értekezleten azzal a javaslattal állt elő, hogy januárban rajtoljon el a legrangosabb sorozat
09/07 20:30
    Confident win in the memorial game in Győr
In the Ákos Fűzy-Péter Tapodi Memorial Game our team switched into a higher gear after a close first quarter and built up a 21-point lead until half-time, which they managed to keep despite losing the third quarter
09/06 20:17
    Magabiztos siker a győri emlékmérkőzésen
A Fűzy Ákos–Tapodi Péter emlékmérkőzésen szoros első negyed után csapatunk ritmust váltott és a félidőig 21 pontos előnyre tett szert, melyet úgy is megőrzött, hogy a harmadik negyedet elvesztette
09/06 19:58
    First showing in a memorial game on Sunday
In September there are pre-season games in the schedule for the team already
09/04 13:02
    Emlékmérkőzésen mutatkozunk be vasárnap
Szeptemberben már edzőmérkőzések is szerepelnek csapatunk felkészülési programjában
09/04 12:13
    No decision yet about the start of Euroleague
The board of FIBA has proposed additional negotiations between the clubs and the national federations to come up with a protocol that focuses on the athletes' health, but does not involve postponing the start of the competition
09/02 10:34
    Nincs döntés az Euroliga rajtjáról
A FIBA vezetősége a legrangosabb női sorozat kapcsán további egyeztetéseket helyezett kilátásba a klubok és a nemzeti szövetségek között egy olyan protokoll kidolgozására, mely a sportolók egészségének biztonságát helyezi előtérbe, de lehetőleg nem jár a sorozat rajtjának eltolásával
09/02 10:06
    Így indultunk neki az alapozásnak - Videó
Ahogy arról beszámoltunk, a múlt héten, egy rövid nyári pihenő után csapatunk megkezdte a felkészülést a szezonra, mely kapcsán az egyik edzést követően megszólaltattuk Gáspár Dávid vezetőedzőnket, és két játékosunkat, Fegyverneky Zsófiát, illetve Tina Krajisnikot
08/18 16:46
    Euroleague: We got in a well-balanced group
In the Euroleague Women online drawing ceremony in Munich our club got selected into Group Balong with UMMC Ekaterinburg (RUS), Bourges Basket (FRA), Famila Schio (ITA), TTT Riga (LAT) Galatasaray (TUR) and Basket Landes (FRA)
08/17 18:13
    Euroliga: Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk
Az Euroliga müncheni online sorsolásán klubunk a „B” megjelölésű csoportba került a UMMC Jekatyerinburg (orosz), Bourges Basket (francia), Famila Schio (olasz), TTT Riga( lett), Galatasaray (török), Basket Landes (francia) társaságában
08/17 10:43


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.