Keresďż˝s:     2021 februďż˝r 27. szombat
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Távozik vezetőedzőnk, de egy napon még visszatér


Csodálatos két évet töltött nálunk vezetőedzőnk, Roberto Iniguez, aki ígéretéhez híven a hétvége során meglátogatta ügyvezetőnket, Török Zoltánt, akivel a jövőt is érintő beszélgetés során abban maradtak, hogy egy napon még visszatér Sopronba.

A baszk szakember irányításával egy Euroliga ezüstéremmel, egy előkelő negyedik hellyel, két bajnoki címmel, egy Magyar Kupa elsőséggel, és egy kupa ezüsttel gazdagodott klubunk mesés gyűjteménye. Elképesztő első év után sikerült az idei szezonban is a csúcson maradni, ami tudjuk, mindig nehezebb. Olyan csapat formálódott a kezei alatt, mely nem ismert lehetetlent, és magán hordozta klubunk Európa szerte megcsodált erényeit. Egy korszak most lezárul, de a klubnál több mint két évtizede folyó átgondolt építkezés garancia arra, hogy a jövő is szép sikereket tartogat számunkra.

A közeljövőben egy beszélgetés keretében Török Zoltán ügyvezetőnkkel is visszatekintünk az elmúlt két esztendőre és szót ejtünk a folytatásról, a csapatunkat érintő további terveinkről is.

A bajnoki döntő emlékezetes pillanatai



Euroliga FINAL4 kisfilm

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

🎥 2019 #EuroLeagueWomen Final Four mini-movie ✅

EuroLeague Women (@euroleaguewomen) által megosztott bejegyzés,




- 2019-05-04




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Cup Final – Here we come!
In our second game at the Hungarian Cup we got off to a great start and kept it up until the end to beat Szekszárd and secure a spot in Sunday’s final
02/26 19:22
    Kupa elődöntő élőben az interneten
Pénteken 17
02/26 10:14
    We are through to the semi-final
After a pretty close first quarter we managed to overcome Ludovika-FCSM Csata in the Hungarian Cup quarter finals to advance to the next round
02/24 22:23
    Az első feladat teljesítve!
Az első percekben még kerestük a helyünk a Gabányiban, de miután elkaptuk a fonalat, a félidőig eldöntöttük a negyeddöntő sorsát
02/24 22:14
    Another Euroleague bubble in Sopron!
FIBA notified our club about some joyful news, according to which our club is to host one of the Euroleague Quarter-final bubbles based on our excellent application! Managing Director Zoltán Török added: "We work hard to earn lots of things!"
02/23 13:29
    Újabb Euroliga buborék Sopronban!
A FIBA örömteli hírről tájékoztatta klubunkat, miszerint a kiváló pályázatunk alapján klubunk rendezheti az egyik Euroliga Negyeddöntő buborékot! Az elismeréshez Török Zoltán ügyvezetőnk annyit tett hozzá: "Sok mindenért dolgozunk és megdolgozunk!"
02/23 13:16
    Hungarian Cup: Last man standing!
This year's László Killik Women's K&H Hungarian Cup launches on Wednesday at Gabányi Hall in Budapest, in which our quarter finals opponents will be LUDOVIKA-FCSM Csata from 8
02/23 12:44
    Magyar-Kupa: Csak egy maradhat állva!
Szerdán a budapesti Gabányi csarnokban elrajtol az idei Killik László Női K&H Magyar Kupa Döntő, ahol a negyeddöntőben, 20
02/23 12:40
    We received Best Team of the County Award
In 2020 our team earned Best Team of the County Award at our regional newspaper's traditional annual Award Ceremony, which was handed out to our club's representatives before Saturday's derby against Győr
02/22 10:52
    Átvettük a Megye Legjobb Csapata díjat
2020-ban a megyei napilap, a Kisalföld hagyományos díjosztóján csapatunk érdemelte ki a Megye Legjobb Csapata elismerést, melyet szombaton, a Győr elleni rangadó előtt adtak át klubunk képviselőinek
02/22 10:42
    We won the regular season
We weren't sharp and focused enough today, but we managed to win the difficult game against Győr
02/20 20:44
    Küzdelmes meccsen biztosítottuk be az alapszakasz-elsőséget
Hullámzó, de izgalmas mérkőzésen kerekedtünk felül a végjátékban a Győr együttesén
02/20 18:46
    Derby level local duel
We are visiting second-seed UNI Győr Mély-Út, who have been defeated only twice in the league, and currently sit in the spot right behind us on the table
02/19 12:54
    Rangadóvá érett megyei párbaj
Szombaton 17 órakor a bajnokságban csupán két vereséget számláló, a tabellán közvetlenül mögöttünk helyet foglaló UNI Győr Mély-Út otthonába látogatunk
02/19 12:16
    Big third quarter gives us dominant victory over Szekszárd
We took the lead early in the game and held onto it until the end against one of our biggest domestic rivals
02/17 19:46
    Nem hagytunk levegőt a szekszárdiaknak
Kiváló védekezéssel, jó ritmusú támadásokkal egy pillanatra sem adtunk esélyt a szekszárdiaknak, akiket ponton tartottunk
02/17 19:27
    Week of derbies
We are facing our immediate rivals this week, first against Szekszárd, then against Győr on the road
02/16 14:23
    Rangadók hete
A közvetlen üldözőinkkel szemben kell helytállnunk a héten, előbb a Szekszárd, majd szombaton a Győr otthonában
02/16 12:35
    Huge team effort brings victory
We came up big in the game against Csata in the league and eased past them comfortably
02/13 19:59
    Ott folytattuk, ahol Bourgesban abbahagytuk
Egyáltalán nem érződött csapatunk játékán a pár hetes szünet
02/13 19:45


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.