Keresés:     2010 szeptember 03. péntek
img1img2img4img5img6img7img8img9img10img11img12img13img14











Kezdésként mindjárt egy kulcsmeccs!

Megújuló női válogatottunk hétfőn 17 órakor a Skerovic-Dubljevic páros által fémjelzett Montenegro ellen kezdi meg az EB-selejtezők sorozatát. A miskolci mérkőzésen nagyon fontos lenne egy jó rajt a csoport egyik legerősebb gárdája ellen. Székely Norbert szövetségi kapitányt kérdeztük, milyen előjelekkel készülnek az első lépcsőfok megtételére.

"Óvatosság mozog bennem, de semmiképp sem félelem! Nagyon nehéz sorozat veszi kezdetét hétfőn, mely mind fizikailag, mind szellemileg megerőltető lesz. Erős csoportban vagyunk, ahol a jól ismert és favoritnak számító török és montenegrói együttes mellett, most még csak sejthetjük, mennyire is erős a finn és a bulgár válogatott. Utóbbiakról is rendelkezünk már információkkal, amely alapján a finnek egy szervezett, sok mozgásos, kellemetlen stílust képviselő ellenfélnek számítanak, a spanyol edzővel készülő Bulgária pedig egy amerikai játékos honosításával alaposan belehúzott. Ebben a csoportban, reálisan nézve meccset is nehéz lesz nyerni! Sajnos komoly lemaradásunk van utánpótlás szinten az európai élmezőnytől, mely felnőtt szinten is érezteti hatását.


A nehézségekkel együtt felkészülten várjuk a sorozatot, de ez nem jelenti egyenesen azt, hogy mindez a mérkőzéseken is megmutatkozik majd. Biztatóan mozogtunk a világ élvonalába tartozó Brazília és Ausztrália ellen is, de az előttünk álló találkozók mégis nehezebbnek ígérkeznek, hiszen most már nyomás alatt kell teljesítenünk. Fizikailag, taktikailag készen állunk, a tervezett munkát tisztességgel elvégeztük, egymás szemébe tudunk nézni! A mostani edzéseken már csak finomításokat végzünk, és remélem, hogy a selejtezők végén elmondhatjuk, jó csapatunk van, mely jó eredménnyel zárt!"

- 2010-07-31




[ Nyomtatható verzió | A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.