Szombaton a SAVARIA együttesét fogadjuk hazai pályán 18 órától. Székely Norbert vezetőedzőnk - akit elsősorban az Euroliga szemszögéből faggattunk -, a péntek délelőtti edzés után állt rendelkezésünkre pár gondolat erejéig.
"Ha az Euroliga rajtja előtt valaki azt mondja nekem, hogy az első két idegenbeli mérkőzésünk után 1-1-el állunk, azt nyomban aláírtam volna. A sok utazás láthatóan megviselte a csapatot, ami érthető is, különösen annak tükrében, hogy a tavalyi szezonhoz ezen időszakához képest, amikor 12 embert rotáltunk, most ezt 8 emberrel tesszük. Az edzések is fárasztóak, de a tavaszi erőnlétünket most tudjuk megalapozni. Ezzel együtt, a csütörtök hajnali hazaérkezésünk óta két regeneráló jellegű edzést tartottam a lányoknak, de ugyanúgy keményen készülünk a következő feladatokra. Ez alatt a jövő szerdai Villeneuve elleni találkozónkat értem, mely szintén egy nagyon nehéz összecsapás lesz. A szombati SAVARIA elleni bajnokit is ennek rendeljük alá, de azért bízom benne, hogy akik kilátogatnak a hétvégén, azok jól fognak szórakozni."
Because of the SuperCup game on Tuesday our next home game will take place at an unusual time, on Friday from 6 pm, in which we host BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
A jövő keddi Szuper Kupa mérkőzés miatt szokatlan időpontban, pénteken 18 órakor kerül sor a következő hazai bajnoki mérkőzésünkre, melyen a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklóst fogadjuk
The board of our club has great experience in managing difficulties, but we are facing an especially huge challenge in terms of functioning due to the energy crisis, as well as on a professional level, since Courtney Vandersloot is for now unable to join our team due to personal reasons
Klubunk vezetésének nagy tapasztalata van már a nehézségek menedzselése terén, de most különösen nagy kihívások elé nézünk a működés tekintetében az energia-válság miatt, illetve szakmai vonalon is, miután személyes okok miatt Vandersloot Courtney egyelőre nem tud csatlakozni a keretünkhöz