Keresés:     2019 július 16. kedd
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Törökország előtt Budapestre szólít minket a sorsolás


Karácsony előtt még két nagyon kemény Euroliga mérkőzés vár ránk, melyek között papíron könnyebb feladatokkal nézünk szembe.

Vasárnap 18 órától a fővárosban lépünk pályára a Vasas Akadémia vendégeként. A pasaréti csapat jelen pillanatban a tabella 8., rájátszást jelentő helyét foglalja el 3 győzelemmel és 5 vereséggel. Közvetlen riválisaikkal szemben értékes sikereket arattak, a „nagyok” ellen azonban jobbára csak a tapasztalatszerzés jutott a Vasas fiataljainak. Legutóbb a miskolciak távoztak 30 pontos győzelemmel Pasarétről. Földi Attila csapatában több tehetséges kosarast találunk, sőt a légiósaik közül a szerb Smailbegovic 2001-es, a bosnyák Heljic pedig csak 2000-es születésű. A rutint a 29 éves Karakasevic, illetve két egykori utánpótlás válogatott, Vukov Szonja és Böröndy Vivien képviseli. Utóbbi Akadémiánkon nevelkedett, és az elmúlt években az egyik legjobb 3x3-as játékossá nőtte ki magát.

Csapatunk kemény menetelésben van, így várható, hogy a Vasas ellen többet lesznek azok a pályán, akik a Kurszk ellen kevesebb lehetőséghez jutottak. Weninger Virág is arra számít, hogy ezúttal rajtuk lesz a hangsúly.



Bízzunk benne, hogya találkozó jó felkészülés lesz a jövő csütörtöki Hatay elleni idegenbeli Euroliga ütközetre. A mérkőzés nyomon követhető online statisztikai közvetítés formájában a hunbasket.hu oldalon.

Sopron vs. Vasas

25 mérkőzés, 25 győzelem
2302 dobott, 1275 kapott pont

- 2018-12-07




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Közel járt válogatottunk az olimpiai selejtezőhöz
Miután nagy csatában vereséget szenvedett nemzeti csapatunk Nagy-Britanniától, maradt még egy esélye, hogy odaérjen az olimpiai selejtezőt érő 5-6
07/06 21:23
    A tét már a nyolc közé jutás
Csütörtökön 12
07/03 21:03
    Indul az EB!
Június 27-én, csütörtökön megkezdi szereplését válogatottunk a Női Kosárlabda Európa-bajnokságon, melynek Szerbia és Lettország ad otthont
06/19 21:59
    In pursuit of America
In my dreams America waves back at me
06/08 23:05
    Amerika nyomában
Álmaimban Amerika visszainteget
06/08 21:50
    Staff complete with young Hungarian coach
As it was mentioned at the roster announcement event, some questions remained open in connection with the staff and the 12th player
06/05 19:47
    Fiatal magyar edzővel teljes a keret
Ahogy a csapathirdetés során is elhangzott, maradt még néhány nyitott kérdés a stáb és a 12
06/05 19:26
    Team greeted at the Town Hall
In the name of Sopron county rank city in a special assembly the representatives of our team were greeted by mayor Dr
05/30 21:41
    Csapatunkat köszöntötték a Városházán
Csütörtökön Sopron MJV nevében, rendkívüli közgyűlés keretében Dr
05/30 11:46
    EuroLeague Women: draw to be made on the 23rd of July
The International Basketball Federation has sent the schedule for the upcoming Euroleague Women season to the teams involved
05/27 12:52
    Euroliga: július 23-án sorsolnak
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség megküldte az érintett csapatok részére a jövő évi Női Euroliga kiírását
05/27 12:24
    Sopron Basket 2019/2020
Following the traditions we evaluated the season with a supporters' gathering, and the coaching staff and roster of Sopron Basket for 2019/2020 was also revealed
05/20 20:38
    Soproni értékek mentén haladunk tovább
Hagyományainkhoz híven szurkolói ankét keretében értékeltük a szezont, és egyúttal bejelentésre került a Sopron Basket 2019/2020-as szakmai stábja és játékosállománya
05/20 19:22
    Megérkeztek a PopSocketek! Keressétek a hétfői ankéton!
Elkészültek logózott univerzális telefontartóink, melyek először a május 20-i, hétfő esti szurkolói ankéton vásárolhatók meg 2000 forintos darabáron
05/18 15:23
    May 20 - Managing Director's evaluation and roster announcement
As a tradition we invite our supporters into our home, Novomatic Aréna for a supporters' gathering
05/14 13:15
    Május 20. - Ügyvezetői értékelés és keret hirdetés
Hagyományainkhoz híven a szezon zárását követően szurkolói ankétra invitáljuk szimpatizánsainkat otthonunkba, a Novomatic Arénába
05/14 12:48
    Győzelemmel ünnepelte bajnoki címét a Sportdarázs
Sportdarázs csapatunk már korábban bebiztosította első helyét az Nb1 Amatőr Zöld csoportjában
05/11 21:03
    Bajnokot avatunk szombaton
Mint ismert, a Női Amatőr NB1 Zöld csoportjában újonc Sportdarázs csapatunk már korábban bebiztosította első helyét, és ezzel a feljutást jövőre a Piros csoportba
05/09 20:42
    TV-s visszatekintők
Az elmúlt napokban több TV csatornán is vendégeskedtek vezetőink, játékosaink, melyek online visszanézhetők
05/07 11:17
    Head coach leaving but will be back one day
Our head coach Roberto Iniguez spent two wonderful years with us, who has visited our Managing Director Zoltán Török as promised with whom they agreed in a discussion about the future that he will come back to Sopron one day
05/05 20:46


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.