Keresés:     2019 június 17. hétfő
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14












Szeptember 10-én kezdjük a bérleteink árusítását


Szeptember 10-én, hétfőn indítjuk útra az előttünk álló évadra szóló bérletek árusítását.

A 2018/2019-es szezonra a Pártolói Kártyák 20 ezer forintba kerülnek, és a szezon összes hazai környezetben sorra kerülő nemzetközi és magyar bajnoki mérkőzésére érvényesek. A bérletet váltók posztert kapnak ajándékba, mely FINAL4 döntős csapatunkat ábrázolja! A VIP szektorba szóló bérletek 60 ezer forintos áron érhetők el.

A Pártolói Kártyákat szeptember 10-től, hétköznap, 09.00-15.30 óra között árusítjuk a Novomatic Arénában található Sportirodánkon (Lackner K. u. 48.).

Az első két hétben hűséges bérlet tulajdonosaink újíthatják meg helyeiket, melyeket szeptember 23-ig tartunk fenn. Kérjük, a bérlet megújításához az előző évi bérletüket is hozzák magukkal! Köszönjük!

A 2018/2019-es szezon mérkőzéseit figyelembe véve két árkategóriát alakítottunk ki a jegyek tekintetében.

I. kategória - 1500 forint: Euroliga alapszakasz; Magyar Bajnoki Döntő és Elődöntő

II. kategória - 1200 forint: Magyar bajnoki alapszakasz, Magyar Bajnoki Negyeddöntő, Bronzmérkőzés

Az ünnepélyes szezonnyitó idén is díjtalanul tekinthető meg! 70 év felett és 14 év alatt továbbra is ingyenes a belépés!


- 2018-08-22




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    In pursuit of America
In my dreams America waves back at me
06/08 23:05
    Staff complete with young Hungarian coach
As it was mentioned at the roster announcement event, some questions remained open in connection with the staff and the 12th player
06/05 19:47
    Fiatal magyar edzővel teljes a keret
Ahogy a csapathirdetés során is elhangzott, maradt még néhány nyitott kérdés a stáb és a 12
06/05 19:26
    Team greeted at the Town Hall
In the name of Sopron county rank city in a special assembly the representatives of our team were greeted by mayor Dr
05/30 21:41
    Csapatunkat köszöntötték a Városházán
Csütörtökön Sopron MJV nevében, rendkívüli közgyűlés keretében Dr
05/30 11:46
    EuroLeague Women: draw to be made on the 23rd of July
The International Basketball Federation has sent the schedule for the upcoming Euroleague Women season to the teams involved
05/27 12:52
    Euroliga: július 23-án sorsolnak
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség megküldte az érintett csapatok részére a jövő évi Női Euroliga kiírását
05/27 12:24
    Sopron Basket 2019/2020
Following the traditions we evaluated the season with a supporters' gathering, and the coaching staff and roster of Sopron Basket for 2019/2020 was also revealed
05/20 20:38
    Soproni értékek mentén haladunk tovább
Hagyományainkhoz híven szurkolói ankét keretében értékeltük a szezont, és egyúttal bejelentésre került a Sopron Basket 2019/2020-as szakmai stábja és játékosállománya
05/20 19:22
    Megérkeztek a PopSocketek! Keressétek a hétfői ankéton!
Elkészültek logózott univerzális telefontartóink, melyek először a május 20-i, hétfő esti szurkolói ankéton vásárolhatók meg 2000 forintos darabáron
05/18 15:23
    May 20 - Managing Director's evaluation and roster announcement
As a tradition we invite our supporters into our home, Novomatic Aréna for a supporters' gathering
05/14 13:15
    Május 20. - Ügyvezetői értékelés és keret hirdetés
Hagyományainkhoz híven a szezon zárását követően szurkolói ankétra invitáljuk szimpatizánsainkat otthonunkba, a Novomatic Arénába
05/14 12:48
    Győzelemmel ünnepelte bajnoki címét a Sportdarázs
Sportdarázs csapatunk már korábban bebiztosította első helyét az Nb1 Amatőr Zöld csoportjában
05/11 21:03
    Bajnokot avatunk szombaton
Mint ismert, a Női Amatőr NB1 Zöld csoportjában újonc Sportdarázs csapatunk már korábban bebiztosította első helyét, és ezzel a feljutást jövőre a Piros csoportba
05/09 20:42
    TV-s visszatekintők
Az elmúlt napokban több TV csatornán is vendégeskedtek vezetőink, játékosaink, melyek online visszanézhetők
05/07 11:17
    Head coach leaving but will be back one day
Our head coach Roberto Iniguez spent two wonderful years with us, who has visited our Managing Director Zoltán Török as promised with whom they agreed in a discussion about the future that he will come back to Sopron one day
05/05 20:46
    Távozik vezetőedzőnk, de egy napon még visszatér
Csodálatos két évet töltött nálunk vezetőedzőnk, Roberto Iniguez, aki ígéretéhez híven a hétvége során meglátogatta ügyvezetőnket, Török Zoltánt, akivel a jövőt is érintő beszélgetés során abban maradtak, hogy egy napon még visszatér Sopronba
05/04 17:15
    Champions!
We built on our strong start in the third game of the Hungarian league finals and ended the season on an unbeaten record as champions! Sopron Basket - ALUINVENT-DVTK 67-53 (22-7, 9-14, 24-12, 12-20) Sopron
05/02 20:44
    Veretlenül söpörtük be a 13. bajnoki címünket!
Élvezetes előadást nyújtottunk a bajnoki döntő harmadik összecsapásán a szintén sok energiát mozgósító DVTK-val szemben! Magabiztos győzelmünk klubunk 13
05/02 19:15
    Let's get our 13th championship title!
We have got our second win in the league finals on Monday, so from 6 pm on Thursday we could crown our season with a championship gold!
04/30 22:52


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.