Keresés:     2018 október 23. kedd
img1img2img4img5img7img8img9img10img11img12img13img14











Bajnoki rangadóval folytatjuk


Szombaton 18 órakor a 71. Sopron-Miskolc bajnokival folytatjuk a januári menetelésünket. Októberben idegenben már legyőztük ellenfelünket, akik január elején két poszton is jelentősen megerősítették keretüket.

Egészen 1991-ig nyúlik vissza a két klub rivalizálása, mely során 43 alkalommal mi, 27-szer pedig a piros-fehérek diadalmaskodtak.

Forrás: dvtk.hu
Az idei nyáron több változás is történt a DVTK háza táján. A kispadon Maikel Lopez helyét a magyar válogatott kapitányi posztjáról leköszönő Stefan Svitek vette át. A keret is alaposan átalakult, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a csapatépítés, melyet ráadásul sérülések is nehezítettek, sok időt vesz igénybe. Hat győzelem mellett, 5 vereség is becsúszott. A csapat keretében ezért változtatást is eszközöltek az elmúlt hetekben, megszerezve a PEAC-tól távozó Raksányi Krisztinát, illetve a tapasztalt amerikai irányítót, Ashleigh Fontenette-t a török ligából.

Mi sem a megszokott felállásban fogunk pályára lépni szombaton, miután Jelena Milovanovic kezét meg kellett műteni csütörtökön. Klasszisunk hetekre kidőlt a sorból, mely a feszített programunk közepette különösen fájdalmas veszteség. (Mint ismert, azóta bravúros gyorsasággal leigazoltuk Danielle Page-t, aki várhatóan a Castors Braine ellen már a pályán segítheti a lányokat.)

Jeca nélkül is mi számítunk a találkozó esélyeseinek, és ahogy Czukor Dalma is fogalmazott a pénteki edzés után, egységben, csapatmunkával azon leszünk, hogy folytatódjon a jó szereplésünk.



Sopron vs. Miskolc

70 bajnoki mérkőzés
43 győzelem, 27 vereség
5448 dobott pont
5158 kapott pont

Legutóbb - 2017. október 2.

ALUINVENT-DVTK - SOPRON BASKET 65-79 (16-26, 16-23, 14-14, 19-16)
Miskolc

ALUINVENT-DVTK: Burkholder 13/3, Bach 5, Szabó F. 10/6, Peckova 9/3, Melnika 10 Cs.: Engelman 9/3, Zele D. 4, Aldazabal 3/3, Kiss A. 2, Schmidt G. -,

SOPRON BASKET: Fegyverneky 13/3, Dubei 6, Crvendakic 5/3, Milovanovic 19/9, Jovanovic 14 Cs.: Salvadores 10, Turner 7, Határ 5, Weninger -


- 2018-01-12




[ Nyomtatható verzió ]

További hireink
    Yvonne Turner on the national team roster!
Head coach Norbert Székely has announced the roster preparing for the EuroBasket Qualifiers on Monday, and besides Bernadett Határ and Debóra Dubei who have previously played for the team our team's star player Yvonne Turner who also has a Hungarian passport earned a place on the roster, and accepted the entire preparation program without question
10/22 19:53
    Flammes Carolo Basket lose tight game
The weekend brought various results for our Euroleague group phase rivals
10/22 09:53
    Szoros végjátékban maradt alul a Flammes Carolo Basket
Euroligás csoportellenfeleink számára felemás eredményeket hozott a hétvége
10/22 09:50
    Big win in derby against Győr
We were able to pull away from Győr early in the game and secured an important win before the start of the new Euroleague season
10/20 20:45
    Simább lett, mint azt vártuk
Csak az első percekben tudta velünk tartani a lépést a Győr
10/20 20:28
    County derby as warm-up for next week's Euroleague season opener
We are hosting CMB CARGO UNI GYŐR in Novomatic Aréna on Saturday from 6 pm
10/19 13:04
    Megyei rangadóval hangolunk a jövő heti Euroliga rajtra
Szombaton 18 órától a CMB CARGO UNI Győr csapatát fogadjuk a Novomatic Arénában, melyen szeretnénk újabb szintet lépni a játék terén a szerdai Flammes Carolo elleni vendégjáték előtt
10/19 12:28
    Back home: Zsófia Licskai
We have thanked Iva Cuzic for her contribution during the last month on Tuesday
10/17 20:12
    Újra nálunk: Licskai Zsófia
Kedden megköszöntük Iva Cuzicnak az elmúlt egy hónap során nyújtott segítségét
10/17 20:08
    One big quarter was enough in Zalaegerszeg
We have managed to win in a game that was very tight for three quarters, but ten minutes of excellent performance on both ends brought the next victory away from home in Zalaegerszeg
10/17 19:23
    A harmadik negyedben lehúztuk a rolót
A szünet utáni 10 percben bemutatott védekezésünkre és támadásainkra nem volt válasza ellenfelünknek, így szoros félidő után magabiztos sikert arattunk Zaalegerszegen
10/17 18:53
    We will be tried hard in Zalaegerszeg
We will continue our championship campaign in the home of ZTE NKK who are dangerous against every team in the league
10/16 10:47
    Komoly erőpróba vár ránk Zalaegerszegen
Szerdán 17 órakor a mindenkire veszélyes ZTE NKK otthonában folytatjuk a bajnoki küzdelmeket
10/15 14:36
    Three games, three wins
The weekend brought three road wins for our Euroleague group phase rivals
10/15 10:14
    Három meccs, három győzelem
Euroligás csoportellenfeleink számára három idegenbeli győzelmet hozott a hétvége
10/15 10:12
    We got into rhythm slowly
We have delivered the win, but we still have a lot of work to do
10/13 21:02
    Lassan értük el az üzemi hőfokot
Magabiztosan hoztuk a kötelező győzelmet, de még sok munka vár ránk
10/13 20:31
    Olympiacos and Riga joined our group
Two Euroleague qualifiers have been played on Friday to which we have paid attention
10/12 21:43
    Az Olympiacos és a Riga csatlakozott a csoportunkhoz
Pénteken játszottak két olyan Euroliga selejtezőt, melyre fél szemmel mi is odafigyeltünk
10/12 21:01
    Az első idegenbeli bajnokira készülünk
Két hazai győzelem után a bajnokság harmadik fordulójában a PINKK-Pécsi 424 otthonában lépünk pályára szombaton 18
10/12 15:29


[ A mai nap hírei | A hónap összes híre ]



Tilos a www.wb-sopron.com bármely fotójának, írott anyagának vagy részletének újraközlése a szerző,
ill. az oldal írásbeli engedélye nélkül.